Meghal William Kellogg, a gabonapehely kikísérletezője
2004. szeptember 13. 12:06
Egy hétgyermekes seprűkészítő fia volt, aki először apja készítményeit árulta, s csak 20 éves korában, esti iskolában fejezhette be iskolai tanulmányait. Szülőhelyének kórházában mindenesként dolgozott, ahol testvérével együtt, a kórház betegeinek gyors felgyógyulása érdekében a lábadozóknak egészséges táplálkozást ígérő gabonatermékekkel kísérleteztek. (A Kellogg család, vallásos adventista lévén, nagy súlyt helyezett az egészséges életmódra.) 1894-ben véletlenül állítottak elő gabonapelyhet: elfeledkeztek egy adag főtt búzáról, s éjszakára kint hagyták a szabadban. A következő reggel megállapították, hogy nem a várt összeszáradt anyag lett belőle, hanem különálló, száraz pehely. William 1906-ban már saját vállalatot alapított a búza- és kukoricapehely előállítására, majd fokozatosan javította a nyersanyagok összetételét. 1922-ben több üzemből álló cégét Kellogg Company-ra keresztelte. Termékeit 1909-ben már milliós számban vették. Sikeresen használta ki a reklám adta lehetőségeket, de sokat is költött a hírverésre. 1914-ben jutott ki a külföldi piacokra, amikor megnyitotta kanadai leányvállalatát. A továbbiakban Ausztráliában, illetve Európában is nyíltak üzemei. További termékeket is forgalomba hozott (gabonacsíra-pehely, puffasztott rizs). Növekvő bevételének nagy százalékát jótékonysági célokra fordította. 1930-ban az egészségügy és az oktatás támogatására létrehozta a Kellogg Alapítványt. A második világháború után az alapítvány tevékenységét más országokra is kiterjesztették, nemzetközivé tették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Kilencszáz nap rémálom – 80 éve ért véget Leningrád ostroma
- Nem hiába kapta a „Lucky” becenevet a jég hátán is megélő New York-i maffiavezér
- Bizalmatlansággal és németbarátsággal kellett megküzdenie a II. világháborúból kilépni akaró miniszterelnöknek
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap