Meghal Szabó Árpád klasszika filológus
2004. szeptember 13. 12:06
Budapesten született 1913. október 16-én, A Pázmány Péter Tudományegyetemen, majd a frankfurti egyetemen folytatta tanulmányait az 1930-as években. 1940-48-ig Debrecenben a klasszika- filológia professzora, ezután 1957-ig a budapesti egyetemen klasszika-filológiát és ókori történelmet tanított, 1957-ben a forradalom alatt tanúsított magatartása miatt elbocsájtották. 1958 és 1983 között az MTA Matematikai Kutatóintézetének tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt. Alapító főszerkesztője volt az Existentia című folyóiratnak, s vezetője a Magyar Tudománytörténeti Intézetnek. Elismertségét igazolta, hogy az ókori görögség tudományos gondolkodását feltáró kutatásait a Görög Tudományos Akadémia jelentette meg, s ugyanez mondható el a rómaiak és Róma vonatkozásában is. A klasszika-filológia, ezen belül a homéroszi kor irodalma, Periklész kora, Szophoklész tragédiái, valamint az ókori matematika és csillagászat vizsgálata állt kutatásai középpontjában, e témakörökben a XX. század legkiválóbb tudósainak egyike volt. 1990-ben lett az MTA rendes tagja. 1993-ban Széchenyi-díjat kapott a klasszika-filológia nemzetközi szinten is elismert műveléséért, oktatói és ismeretterjesztő munkásságáért, valamint úttörő matematika-történeti eredményeiért. Könyveit számos nyelvre lefordították. Fő művei: az Aranygyapjú, A trójai háború, a Homérosz, a Hellász hősei, a Szophoklész tragédiái, a Róma jellemei, az Antik természettudomány, A görög matematika kibontakozásai, valamint a Bevezetés a filozófiába.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05