Csád elnyeri végső függetlenségét
2004. szeptember 13. 12:06
Az Észak-Afrika középső részén fekvő Csád területén már korábban is léteztek államok, amelyek alapját a szaharai kereskedelem ellenőrzése adta. A térség 1900-tól fokozatosan francia befolyás alá került, majd a XX. század elején lett gyarmat. 1946-ban az afrikaiak a francia alkotmány keretében korlátozott politikai jogokat kaptak: Csádot francia tengerentúli területté nyilvánították. 1958. november 28-án - a Francia Közösségen belül - kikiáltották a köztársaságot. Az ország 1960. augusztus 11-én elnyerte függetlenségét, de a francia katonai jelenlét csak 1965-ben szűnt meg. A függetlenség elnyerése után azonnal polgárháború tört ki, azóta a béke és nyugalom csak rövid közjáték. 1975-ben államcsíny történt. 1980-ban újrakezdődtek a harcok Goukouni Veddey államfő és Hissene Habre hadügyminiszter között. Csád ekkor csaknem egy évtizedre kettészakadt, a konfliktusba belekeveredtek a líbiaiak és a franciák is. A változó sikerrel, de folyamatos hevességgel zajló harcok során mindkét rivális birtokolta a fővárost és mindkettő letette az elnöki esküt. 1987-ben Líbia és Csád között háború robbant ki a nyersanyagban gazdag Aouzou-földsáv birtoklásáért, a vitát végül nemzetközi bíróság döntötte el Csád javára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap