Forradalmárok vagy kommunista janicsárok: 60 éve indult a Nékosz-mozgalom
2006. július 10. 15:00
A Győrffy István kollégium diákjai az 1946. július 10-én tartott évzáró ünnepélyükön felhívást fogadtak el, amelyben bejelentették: `...országos mozgalom megindítására szántuk el magunkat, amely céljául tűzi ki, hogy diákotthonokat és kollégiumokat szervez, hoz létre és épít fel a középiskolák és főiskolák mellett, amelyben a szegényparasztoknak és munkásoknak a fiai - tömegesen - anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben nevelődhetnek népünk értelmiségévé...`.
Rajk László pártfogoltjai
Még a háború éveiben szerveződött a demokratikus-népi mozgalom indíttatására a népi tehetségeket összegyűjtő és tanulásukat segítő intézmény, a Györffy-kollégium. Nevét a magyar néprajzkutatás kiemelkedő alakjáról, Györffy Istvánról nyerte. A kollégium vezetőiben és diákjaiban érlelődött meg az a gondolat, hogy olyan kollégiumokat kell létrehozni, amelyek lehetővé teszik a szegénysorsú munkás- és parasztszármazású fiatalok továbbtanulását. Programjukat a kollégium tanévzáró ünnepélyén Tildy Zoltán köztársasági elnök és több miniszter jelenlétében hozták nyilvánosságra.
Olyan diákotthonokat és kollégiumokat akartak szervezni, amelyekben anyagi gondoktól mentesen, demokratikus szellemben tanulhatnak és szerveződhetnek a munkások és parasztok fiai a "nép értelmiségévé". E kollégiumok szervezésére és irányítására július 16-án megalakult a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége, a NÉKOSZ, amelynek vezetésében kommunista és parasztpárti fiatalok vettek részt. A szövetség tanácsának első elnöke Gyenes Antal lett. A NÉKOSZ rövid időn belül átütő sikereket ért el. 1946 szeptemberében már 44 népi kollégium működött az országban, közel másfél ezer középiskolai, 500 egyetemi és főiskolai diákkal.
A Nékoszt elsősorban a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt pártolta, és ez sokat segített a kollégiumi szervezet kiépítésében. A Nékosz kezdettől fogva élvezte Rajk László belügyminiszter támogatását, aki a közigazgatási és belügyi apparátust is felhasználta a Nékosz támogatására. Ennek legkirívóbb példája az volt, amikor a Mária Terézia (a későbbi Kilián) laktanya épületét a Szociáldemokrata Párt Ady Kollégiumától elvette, és a Nékosznak adta. Ekkor egyébként szabályos utcai verekedésre került sor a nékoszisták és a szocdem kollégisták között, ezt nevezték a kortársak kissé gúnyosan Nékosz-Dokosz "háborúnak". A Dokosz a Dolgozók Kollégiumainak Országos Szövetsége, az SZDP kollégiumi szervezete volt.
A belügyi apparátus anyagi és adminisztratív közreműködésével és hatalmas szervezőmunkával 1948-ra 158 népi kollégiumot sikerült létrehozni, amelyekben 9500 kollégista élt és tanult. A kollégiumok behálózták az egész országot, mivel minden megyében, számos kis- és egyetemi városban létesült ilyen intézmény. A főiskolás, középiskolás és általános iskolás kollégiumok mellett működtek olyan intézmények is, melyek a mai szakkollégiumoknak feleltek meg, így például a békéstarhosi zeneiskola vagy a Derkovits és a Nagy Balog János művészeti kollégiumok. De a kollégiumok többsége nem annyira a szakmai képzést, mint inkább a közösségi életet helyezte előtérbe. A kollégistáknak közös kirándulásokat, népdalénekléseket vagy társadalmi munkát szerveztek, például 1947-ben több népi kollégista brigád dolgozott Jugoszláviában, a szarajevói vasút építésén. De voltak olyan kollégiumok is, ahol mai szóval élve a tehetséggondozást helyezték előtérbe, és számos híresség került ki a falaik közül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.