Gleccserek szállították Stonehenge köveit
2006. június 21. 14:00
A legújabb elmélet szerint a jégkorszakban gleccserek vitték mai helyükre a köveket, így a neolitikum emberének nem kellett a szállítással bajlódnia.
Korábban
Már ott voltak, csak körbe kellett rendezni a köveket
Korábbi geológiai kutatások már bebizonyították, hogy Stonehenge legidősebb kövei a délnyugat-walesi Preseli hegységből származnak: ezt tavaly minden kétséget kizáróan állapították meg. Nyári napforduló Stonehenge-ben
A híres vita legújabb felvonásában az Open University geológusai álltak elő elképzelésükkel, amely szerint a köveket minden emberi beavatkozástól függetlenül a jégkor gleccserei juttatták el a Salisbury-síkságra. Az Oxford Journal of Archaeology legújabb számában megjelent kutatás arra a következtetésre jutott, hogy a kőtömböket a jég törte ekkora darabokra, és mozgatta el a jégkorszak idején. Az Olwen Williams-Thorpe professzor által vezetett kutatócsoport geokémiai analízist végzett a korábban Stonehenge-nél talált kőkori fejszék fején - melyeket eddig a szállításra használtak bizonyítékul -, és ez kiderítette, hogy azok nem a Preseli hegységből, hanem az itt talált monolitokból készültek.
Az Open University geológusainak nem ez az első vitatott megszólalása a témában: 1991-ben azt állították, hogy a kövek a Preseli hegységből, ám biztosan nem kőfejtőből származnak.
Dr. Brian John geomorfológus a BBC-nek az elmélet kapcsán elmondta, hogy mindig is úgy gondolta, hogy a bronzkori kőszállítási-elméletek a hihetőség határait feszegették. Szerinte lehet, hogy a gleccserek nagyon lassan mozognak, ám azok szállítási kapacitása és minősége jóval kiválóbb, mint az embereké. Így szerinte mostantól a "Vajon hogy szállíthatták Stonehenge köveit?" kérdésen kívül végre mással is lehet majd foglalkozni a bronzkor kapcsán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap