Diáknapló 1956-ból
2006. június 11. 18:15
Előkerült Kovács János egykori budapesti kisdiák naplója, amelyet 1956. október 23-án, kedden kezdett vezetni, s amelyet most fakszimilében jelentetett meg Kieselbach Tamás művészettörténész, műgyűjtő, műkereskedő, a Kieselbach Galéria tulajdonosa - írta a Magyar Nemzet.
Magyar Forradalom. 1956. Isten áldd meg a magyart! - ezek a szavak keretezik a napló első oldalán a magyar címert, s a kétszáz számozott oldalból álló napló mindvégig bejegyzések, rajzok, valamint újságkivágatok, korabeli dokumentumok segítségével idézi fel az egykori eseményeket. Az utolsó bejegyzés 1957. május 13-i, s több mint egy évvel később még egy újságlapot ragasztott a napló hátsó belső borítójára a naplóíró: a Népszabadság 1958. június 17-i, keddi számáét, amely egész oldalon közli a Nagy Imre és forradalmártársai ügyében hozott ítéleteket, s beszámol az ítéletek végrehajtásáról. `És e történelem utolsó lapja` - kommentálja a kisdiák a napló utolsó szavaival a kivégzéseket.
A naplóra, amelyet állítólag egy hajléktalan vitt ki az Ecserire - vajon hogyan jutott hozzá? - Molnos Péter művészettörténész talált rá négy évvel ezelőtt, s ma az ő tulajdonában van. Megjelentetése annál inkább szenzációsnak tekinthető, mert napokon belül a boltokba kerül hasonmás kiadásban az a napló is, amelyet Kovács János barátja, Csics Gyula írt a forradalom eseményeiről. A tegnapi könyvbemutató után felhívtuk őt. `Ez hihetetlen! Döbbenetes!` - kommentálta a tényt, hogy barátja elveszettnek hitt naplója is megmaradt, sőt fakszimilekiadásban megjelent.
Tovább a teljes cikkhez a Magyar Nemzet oldalán
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap