Megszületett Amadeo Avogadro olasz fizikus
2004. szeptember 13. 12:06
Szülővárosában, Torinóban tanult, jogász lett, s 1800-ban magánszorgalomból kezdett matematikával és fizikával foglalkozni, valószínűleg Volta felfedezéseinek hatására. 1806-ban a torinói akadémia demonstrátora, 1809-ben a Vercelli Kollégiumban a természetfilozófia professzora lett. 1820-ban az első itáliai matematikai fizikai tanszék vezetője lett Torinóban, 1822-ben politikai nyomásra lemondott, de professzori címét megtarthatta. Ekkor a számvevőszék tanácsosa lett. 1834-ben ismét ő lett a tanszék vezetője, 1850. évi visszavonulásáig. Főleg molekuláris fizikával foglalkozott, a folyadékok és gázok fizikáját, valamint az elektromos jelenségeket kutatta. Az atomelmélet egyik megalapozója volt, 1811-ben fogalmazta meg a róla elnevezett tételt, amely szerint azonos nyomású és hőmérsékletű, egyenlő térfogatú gázokban a molekulák száma egyenlő. Ezzel lehetőség nyílt a gáznemű anyagok molekulatömegének meghatározására, melynek módszerét is kidolgozta. (Egyes források szerint augusztus 9-én született.)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap