Megszületett Sir Samuel Baker angol Afrika-utazó
2004. szeptember 13. 12:06
Samuel White Baker kereskedőcsaládban született, Mauritiuson, majd Ceylonon élt, ahol farmot vezetett. Később utazásokat tett a Közel-Keleten. 1861-ben a magyar Sass Flórával, későbbi második feleségével (akit állítólag a bulgáriai Vidinben, a rabszolgapiacon vásárolt) Afrikába ment, s beutazta a Nílus mellékfolyóinak vidékét, az etióp és szudáni határ környékén. 1863-ban, Hanning Speke térképeit felhasználva, expedíciót indított a Nílus forrásainak felkutatására. 1864 márciusában megállapította, hogy a folyam a mai Uganda és Kongó határán lévő tóból, az Albert(ma: Mobutu)-tóból ered. A tavat, és az azt tápláló Viktória-Nílus zuhatagát, a Murchison-vízesést is Baker fedezte fel. Felesége, aki komoly segítőtársa volt, kétszer is megmentette az életét. Baker 1865-ben tért haza Angliába, ahol érdemeiért lovaggá ütötték. 1869-ben Iszmail pasa, Egyiptom alkirálya megbízta egy katonai expedíció vezetésével. A Nílus felső folyásánál Bakernek sikerült felszámolnia a rabszolgakereskedelmet, és annektálta Egyiptom számára e területeket, amelyeknek négy évre ő lett a főkormányzója. Főbb művei: A puska és a vadászkutya Ceylonon, A Nílus mellékfolyói Abesszíniában. 1893. december 30-án halt meg Sandford Orleigh-ben.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- A nemesi osztály válságát vitte színpadra a katolikus egyháztól elforduló Csiky Gergely tegnap
- A mártíromság színeibe öltözve halt meg Mária, a skótok királynője tegnap
- Mozgó Múzeum: retró Ikarusokat állít szolgálatba a Közlekedési Múzeum tegnap
- Sisinek írt köszöntőlevél és egy korai Louis Vuitton-darab is gazdára talált a BÁV 82. Művészeti Aukcióján tegnap
- Életképtelennek minősítette országa falvait a Kárpátok Géniusza tegnap
- Földönkívülieket, titkos fegyverkísérletet és a KGB-t is sejtették egyesek a Gyatlov-rejtély hátterében tegnap
- Ahol a Loire és a Tisza találkozik: ismét várja a látogatókat a tiszadobi Andrássy-kastély tegnap
- Már a 17. században megmérte a fény sebességét Ole Rømer 2023.12.07.