135 éve verték le a párizsi kommünt

A százharmincöt éve, 1871. május 28-án levert párizsi kommün mindössze egy sokat szenvedett város teljesen reménytelen és rövid lázadása volt, amely csak pusztulást és keserű emlékeket hagyott maga után.

Forradalmi kormányzat a szuronyok árnyékában

1870-ben, amikor Bismarck porosz kancellár a spanyol trónra egy német herceget akart ültetni, a nagyhatalmi helyzetét féltő Franciaország hadat üzent Poroszországnak. A háború azonban francia vereséget hozott, MacMahon serege szeptember elején Sedánnál kapitulált, s maga III. Napóleon császár is fogságba esett, egy másik francia hadsereget Metznél körülzártak. Párizsban szeptember 4-én kikiáltották a III. Köztársaságot, Jules Favre és Léon Gambetta létrehozta a nemzeti védelem kormányát. A poroszok szeptember 19-én körülzárták a fővárost, a léggömbön menekülő Gambetta vidéken népi háborút szervezett. A felmentő sereget azonban a németek megverték, 1871 januárjában bevonultak Párizs egy részébe, majd 18-án Versailles-ban kikiáltották az egységes Német Császárságot.

Nézzen képeket a kommünről!

A Nemzeti Védelem Tanácsa nevében Favre fegyverszünetet kötött, a februárban megalakult Nemzetgyűlésben - amely a béke megkötését tekintette feladatának - a konzervatívok és királypártiak voltak többségben. A republikánus érzelmű párizsiak joggal féltek a monarchia restaurálásától és gazdasági helyzetük romlásától. A városban, ahol a kemény tél és az ostromzár miatt élelmiszerhiány lépett fel, már augusztusban lázadás tört ki Blanqui vezetésével. Az ideiglenes kormány feje, Adolph Thiers le akarta fegyverezni a főleg munkásokból álló Nemzeti Gárdát, amely a német ostrom idején Párizst védte. Február 26-án a kormány megalázó feltételeket tartalmazó előzetes békét írt alá Németországgal, egyebek között Párizst is átadva a németeknek. Amikor Thiers el akarta távolíttatni a Gárda fővárosra szegezett ágyúit, majd ismertté vált Bismarcknak követelése, hogy a német hadsereg végigvonulhasson a Champs Elysées-n, 1871. március 18-án kitört a felkelés.

Barikádok Párizsban

A munkások hatalomátvétele után a kormány Versailles-ba húzódott vissza. Párizsban a március 26-án rendezett helyi választásokon a forradalmárok győztek, s létrehozták a kommün kormányzatát. Ebbe 95-en kerültek (köztük a magyar Frankel Leó is), felük munkás, a többi kistulajdonos és értelmiségi volt. (A középkorban a kommuna az önkormányzattal rendelkező városok neve volt, de az 1789-95-ös forradalom idején Párizs közigazgatási testületét is kommünnek hívták.)

Tíz bizottság alakult, amelyek törvényhozó és végrehajtó hatalommal is rendelkeztek, félreállították a polgári államapparátust és reformokat vezettek be a dolgozók érdekében. A város vezetősége három frakcióra oszlott: az 1793-as hagyományokhoz ragaszkodó jakobinusokra, a más városokban is szerveződő kommünök szövetségét tervező proudhonistákra és Blanqui szocialista híveire, akik forradalmi erőszakot hirdettek.

A forradalom véres hete

Programjuk egy része megismételte az 1793-as intézkedéseket: megvonták az egyház állami támogatását, 10 órás munkanapot írtak elő, a gyárakat a munkások szövetkezeteinek adták át, általános hadkötelezettséget vezettek be, a nőket egyenjogúsították, ellenőrzés alá vonták az árakat, a lakbéreket mérsékelték, az iskolai oktatást kötelezővé és ingyenessé tették. Forradalmi naptárt vezettek be, a rendőrséget munkásmilíciák váltották fel. Minden vezetői posztot választással töltöttek be, s mindenkit vissza lehetett hívni. A kommün tisztviselői annyi fizetést kaptak, amennyit egy munkás keresett.

Forradalom a körbezárt városban

Közben május 10-én Frankfurtban a versailles-i kormány békét kötött a poroszokkal, lemondva Elzász-Lotaringiáról s 5 milliárd frank hadisarcot vállalva. A Lyonban, Saint-Étienne-ban, Marseille-ben és Toulouse-ban is létrejött kommünöket gyorsan felszámolták, így a párizsiak egyedül maradtak a versailles-i kormánnyal szemben.

A francia és német csapatok áprilisra teljesen körülvették és folyamatosan bombázták Párizst. A szervezetlen és képzetlen felkelők nem tudták a katonai kezdeményezést magukhoz ragadni, a kormány viszont elérte, hogy a németek szabadon engedték hadifoglyaikat, akiket a kommün ellen vetettek be. Május 21-én a porosz megszállók támogatásával a 130 ezer fős kormánycsapatok MacMahon marsall (későbbi köztársasági elnök) vezetésével ellenállás nélkül elfoglalták Párizs egy részét. Kegyetlenkedések mindkét részről előfordultak, a túszokat, köztük Párizs érsekét is kivégezték.

Maximilien Luce: Párizsi utca 1871 májusában (A kommün)

A főváros lakossága nyolc napon át hősiesen védekezett, 900 barikádot emeltek, felgyújtották a Tuilérák palotáját és a Városházát, minden házért külön csata folyt. A "véres hét" során a kormány megtörte a kommünárok ellenállását, a harcok idején elesett vagy a bukás után rögtönítélő eljárással kivégzett kommünárok száma 20-25 ezerre tehető, a kormánycsapatok vesztesége mindössze 750 fő volt. A főváros elfoglalása után kemény megtorlás következett: 38 ezer embert fogtak le, s a hadbíróságok 1876-ig mintegy 7 ezret ítéltek börtönre vagy Új-Kaledóniába és Algériába történő száműzetésre. A 95 halálos ítéletből 23-at hajtottak végre.

A nemzetgyűlés Thiers-t választotta elnökké, helyére 1873-ban MacMahon került, és a köztársaság a továbbiakban is fennmaradt.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)