Meghal Aléhem Sólem jiddis író
2004. szeptember 13. 12:06
Perejaszlav-ban született 1859. március 2-án. Oroszországban vidéki tanító, majd három évig rabbi volt. Néhány éven át kiadta a Zsidó népkönyvtár című évkönyvet, hogy a gettózsidóságot olcsó olvasnivalóval lássa el. Élete utolsó esztendeit különböző gyógyhelyeken töltötte, majd az első világháború kitörése után Amerikába ment, s ott is halt meg. Igen termékeny író volt, 40 kötetnyi regényt, elbeszélést és színdarabot írt, amelyek főként a XIX. század végi oroszországi zsidóság életét mutatták be élénk színekkel, humorral és együttérzéssel. Hősei mindig kisemberek, akik szívósan, törhetetlen reménységgel járják végig az életet. Leghíresebb műve a Tóbiás, a tejesember, ebből készült a Hegedűs a háztetőn című világhírű musical. A gettósors elől Amerikába vándorló zsidó kalandos sorsát, megaláztatásait, félelmeit és csalódásait A Motl gyerek című befejezetlenül maradt regényében írta meg. Műveit 46 nyelvre fordították le, köztük magyarra is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap