Reneszánsz kőfaragók újítják fel a gyöngyösi Orczy-kastélyt
2006. április 27. 13:00
A süttői székhelyű Reneszánsz Kőfaragó Rt. újíthatja fel a Gyöngyösi Orczy-kastély egy részét, miután elnyerte a helyi önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást - tartalmazza a Közbeszerzési Értesítő.
Korábban
A terv szerint a felújítási munkálatokkal még ez év október végéig el kell készülnie a kivitelezőnek. A tenderre a nyertesen kívül pályázott a Baucont Zrt. és a Kipszer Rt. Az értesítő szerint a legalacsonyabb ajánlat bruttó 596 millió forint, míg a legmagasabb 895 millió forint volt. Hiesz György, Gyöngyös polgármestere az MTI-nek korábban elmondta: az elmúlt évben 800 millió forintnyi támogatást nyert a kastélymúzeum-felújítási program a Nemzeti Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programja keretében.
A polgármester ez év februárjában bejelentette, hogy a Mátra Múzeumnak is otthont adó Orczy-kastély felújítására az Országgyűlés döntése alapján újabb 1,2 milliárd forint jut címzett támogatásként. A költségvetési támogatás nyomán a hagyományos kiállítóhelynek otthont adó kastélyépület mellett egy új természettudományi pavilonnal gazdagodik a múzeum, illetve felújítják a város tüdejének számító 2 hektáros angolkertet, illetve a dísztó medrét is - tette hozzá. Az összességében 2,5 milliárd forint értékű beruházás révén egy új természettudományi oktatási és kulturális központ jön létre.
A polgármester korábban közölte: ugyanakkor további, csaknem félmilliárd forintos magántőke ráfordításával egy vendéglátó létesítményt is felépítenek a területen. Az eredetileg barokk kastély építését 1708-ban kezdte meg az Orczy-család, az épületet 1826-ban klasszicista stílusban alakították át.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap