390 éve halt meg a búsképű lovag írója
2006. április 26. 11:30
Korábban
A hiteles realista regény atyja
A nyomorúság elől menekülve Sevillában próbált szerencsét, beállt adóvégrehajtónak. Egyszer azonban egyházi tulajdont koboztatott el, emiatt kiközösítették. Rendszertelenül kapta fizetését, elemi gondokkal küzdött s eredménytelenül próbált az Újvilágban hivatalt szerezni. Pontatlan elszámolásai és bankjának csődje miatt kétszer is börtönbe került, a Don Quijote első részét ezekben az években írta. A mű 1605-ben jelent meg Madridban, ahol Cervantes 1616. április 23-án bekövetkezett haláláig élt, már kedvezőbb anyagi körülmények között. A Don Quijotét kezdetben lovagregénynek tartották, s bár becsmérelték, egyre többen olvasták. Oly népszerű lett, hogy a szerző tudta nélkül folytatták is, emiatt Cervantes megírta a második kötetet, melynek végén hősének meg kellett halnia, hogy az újabb kalózkodást megakadályozza.
A lovag szobra La Manchában |
Folyton összeütközésbe kerül a valósággal, amely teljes korképpé szélesül Cervantesnél: a keresztény humánum, a reneszánsz szabadságeszmény, a feudalizmus dekadenciája, a paraszti korlátoltság és a kapitalizálódás kínjai egyaránt helyet kapnak benne. Mindez éleslátással, kritikai jelleggel és bölcs megértéssel bontakozik ki a regény lapjain. A főhős ellentét-párja a szolgája, Sancho Pansa. Míg ura a valóság nélküli eszmény képviselője, ő az eszmény nélküli valóságé. Az író szerint mindkettő hamis, a valóság a kettő között van. A regény végén Don Quijote kiábrándul téveszméiből és elégetteti a regényeit.
Cervantes művével megteremtette a lélektanilag, társadalmilag hiteles realista regényt, amelynek hőse fejlődik; primitívebb előzményekből valami egészen újat és örök érvényűt hozott létre.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.