390 éve halt meg Shakespeare
2006. április 24. 13:00
Korábban
Aki nélkül szegényebb lenne a világ
1599-1601 közt ismét nem tudni róla, fő pártfogóját, Essex grófot politikai perben kivégezték, Francis Bacon filozófus börtönbe került - lehet, hogy Shakespeare is így járt. Ám 1601-ben már ő a Globe igazgatója és résztulajdonosa, és ekkor írta az Antonius és Cleopatrát, a Julius Caesart, a Coriolanust, s nagy tragédiáit: a Hamletet, a Lear Királyt, az Othellót és a Macbethet, s a fanyar humorú Vízkeresztet. 1603-ban, I. Erzsébet halála után Anglia és Shakespeare is komorabb lett, ekkor írta a végletesen keserű Athéni Timont, a Szeget szeggel történetét korrupcióról és hatalomról, a Troilus és Cressidát a homéroszi kor elzüllött hőseiről. Utolsó művei: a Téli rege, a Cymbeline s A vihar, megbékélést hirdetnek. Az utóbbi hőse, Prospero már sem varázsolni, sem bosszút állni nem akar.
Kalapács alatt az Első Folió: júniusban a Sotheby's aukciósházban kerül árverésre az 1623-as kiadás egyik példánya. Irányár: 5,3 millió dollár |
Darabjait súgópéldányok és lejegyzett előadások alapján adták ki, 19 jelent meg kvartó (negyedrét) alakú kis kötetekben. Színésztársai, John Heminge és Henry Condell 1623-ban a folió kiadásban 36 darabot adtak ki. Drámáit nem ő rendezte sajtó alá, s egyik szövege sem hiteles. Elbeszélő költeményei, a Vénusz és Adonisz, s a Lukrécia meggyalázása hitelesek, ezek a reneszánsz epika jelentős alkotásai.
Szerzőségéről ma is vita folyik, sokan valamely arisztokratát vélik az igazi alkotónak. Szerb Antal szerint ennek "alapja az a konok sznobizmus, amely nem hajlandó feltételezni, hogy a világirodalom legnagyobb drámáit grófnál alacsonyabb rangú ember is szerezhette. Pedig Homérosz sem volt gróf, s még Goethe sem vitte annyira." Shakespeare legismertebb alakjai archetípusok: a habozó Hamlet, az élvhajhász Falstaff, a féltékeny Othello, a hatalomvágyó Macbeth, a naiv Lear, a képmutató III. Richárd, a vitéz V. Henrik, a bölcs Prospero. Világa a végtelenre nyílik, szabályokat nem ismer, hatása egyetemes a mai európai kultúrára. Darabjait "nézni és olvasni kell, mert nélkülük sokkal szegényebb lenne a világunk" - írja Hegedűs Géza.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap