Meghal Saul Bass filmrendező
2004. szeptember 13. 12:06
New York-ban született 1920. május 8-án. Az amerikai nagyváros művészeti iskoláján és a Brooklyn College-ben végezte tanulmányait. `Szabadúszó` rajzolóként kezdte művészi pályáját New Yorkban, de nemsokára magához vonzotta Hollywood. A filmvárosban 1946-ban megalapította saját társaságát, s a filmiparban Otto Preminger Carmen Jones sorozatában történt közreműködésével vált ismertté a neve. Ezután hosszú ideig együtt dolgozott Alfred Hitchcockkal, s aktívan részt vett Otto Preminger és más rendezők alkotásainak elkészítésében. 1960-ban például ő irányította és állította be a Spartacus című szuperprodukció harci jeleneteit. Sokoldalú művész volt: filmfőcímek rajzolása mellett rendezett dokumentumfilmeket, rövid filmeket, írt film-prológusokat és epilógusokat. Közreműködött olyan világhírű filmek létrehozásában, mint a West Side Story, a 80 nap alatt a föld körül, a The Big Country, az Anatomy of a Murder és a Psycho. 1968-ban Why Man Creates című kisfilmjével elnyerte a legrangosabb film-elismerét, az Oscar-díjat. Los Angeles-ben érte a halál
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- Megfejtették a papírusztekercsek tartalmát, melyből kiderült, hol temették el Platónt
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Alkoholmérgezés, trágya és akit a nők szó szerint széttéptek: letaglózó halálesetek az ókorból
- Nagy Sándor hadjárata nyitotta meg az utat a hellenizmusnak Indiában
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap