230 éve született József nádor
2006. március 9. 11:30
Kétszázharminc éve, 1776. március 9-én született Habsburg József Antal János főherceg, a népszerű József nádor.
Korábban
Felvilágosult reformer
József megtanult magyarul s több mint 50 évig töltötte be tisztét. Eleinte az udvar akaratát hajtotta végre, de miután megismerte a helyi viszonyokat, az ország történelmét és alkotmányát, önálló politikával próbálta összehangolni az udvar és a magyar rendek érdekeit - persze ez nem mindig sikerült. 1797-ben, 1800-ban és 1809-ben, a napóleoni háborúk idején a nemesi felkelés főparancsnoka volt, s a kormányzásba az országgyűlési ellenzéket is bevonta, az 1811. évi devalváció súlyos gazdasági következményein lehetőségei szerint próbált enyhíteni.
Metternich abszolutizmusa idején kiállt az országgyűlési szólás szabadsága mellett, s javasolta I. Ferencnek: térjenek vissza az alkotmányossághoz, a magyarok és az uralkodóház viszonyát reformokkal javítsák. Józsefnek sikerült elérnie, hogy a császár megkegyelmezzen a még rabságban sínylődő jakobinusoknak, köztük Kazinczynak. Idehaza sokat tett az ország gazdasági, kulturális felemelkedéséért, Pest-Buda szépítéséért. Az udvarban azonban gyanakvás vette körül, ellenfelei azzal vádolták, hogy el akarja szakítani a magyar korona országait s maga akar király lenni.
1802-ben támogatásával jött létre a nemzeti könyvtár, amely a Széchényi Könyvtár és a Nemzeti Múzeum magva lett - ennek gyűjteményét is segített bővíteni, értékes kódexeket és ősnyomtatványokat ajándékozva. 1804-ben Pest városnak írt leiratában kifejtette városrendezési elképzeléseit, 1808-ban létrehozta a Szépészeti Bizottságot, ő kezdeményezte az új városrész, a Lipótváros kiépítését. 1815-ben a gellérthegyi csillagvizsgáló építését szorgalmazta, úttörő szerepe volt a Városliget rendezésében (a legöregebb platánfák az ő alcsúti birtokáról származnak) s az általa megvett Margitsziget parkosításában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap