Megszületett Mihail Gorbacsov
2004. szeptember 13. 12:06
Mihail Szergejevics Gorbacsov Privolnoje-ban látta meg a napvilágot. Tanulmányait a moszkvai állami egyetemen és a sztavropoli mezőgazdasági intézetben végezte. 1946-ban gépkezelőként kezdett dolgozni. A kommunista pártba 1952-ben lépett be. A sztavropoli városi és kerületi pártszervezetekben töltött be vezető tisztséget. 1970-ben delegálták a Szovjetunió Legfelső Tanácsába, majd 1971-ben tagja lett a párt Központi Bizottságának. 1978-tól 1985-ig a KB egyik titkára volt, s először a Politikai Bizottság póttagja, 1979-ben pedig teljes jogú tagja lett. Csernyenko halála után bekerült a Szovjetunió Legfelső Tanácsába, 1985-től 1988-ig betöltötte a kollektív államfői testület elnöki tisztét is. 1985 és 1991 között ő volt az SZKP KB főtitkára. 1990-ben megválasztották a Szovjetunió első államfőjévé.
Nevéhez több sorsfordító gazdasági és politikai reform fűződik. Az ún. peresztrojkával hozzákezdett a szovjet gazdaság és politika radikális átalakításához. A glasznoszty-tyal, az információk szabad áramlásával lehetővé tette a szabad véleménynyilvánítást, a nagyobb kulturális szabadságot, az orosz történelem reális újraértékelését. Csökkentette a fegyverkezési kiadásokat, nyitott a Nyugat felé, véget vetett Afganisztán megszállásának. Enyhülési politikájáért 1990-ben megkapta a Nobel-békedíjat. Megszüntette a kelet- és közép-európai országok szovjet megszállását, lehetővé tette Németország újraegyesítését, a Varsói Szerződés és a KGST feloszlását. Ugyanakkor képtelen volt megakadályozni a Szovjetunió felbomlását. Bár 1991 augusztusában túlélte alelnöke, Gennagyij Janajev és társai puccskísérletét, 1991. augusztus 24-én lemondott pártfőtitkári tisztéről, s ezt követően a kommunista párt tevékenységét országszerte felfüggesztették. Miután 1991 decemberében megalakult a Független Államok Közössége, 1991. december 25-én lemondott államfői tisztéről is, s ezen a napon a Szovjetunió is megszűnt. 2000-ben megalakult a nevével fémjelzett Oroszországi Egyesült Szociáldemokrata Párt, amelynek 2004-ig az elnöke volt. 2003 májusában az ő elnökletével, francia és olasz politikusok kezdeményezésére alakult meg a Világpolitikai Fórum, amelynek elsősorban múltbeli vezető politikusok, állam- és kormányfők, diplomaták a tagjai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.