Megszületett II. Ulászló magyar és cseh király
2004. szeptember 13. 12:06
Kázmér lengyel királynak és Erzsébet, Albert magyar király leányának fiaként Krakkóban látta meg a napvilágot. 1471-ben került a cseh trónra, de a hatalomért Mátyás királlyal kellett megküzdenie, akitől 1474-ben vereséget szenvedett. Mátyás halála után, 1490-ben választották magyar királlyá, főként azért, hogy a gyenge kezű Ulászló uralma alatt a bárók szabadon érvényesíthessék akaratukat. Hatalmát korlátozó feltételeket fogadtattak el vele, s visszahelyezték magukat ősi jogaikba. A magyar koronára többen is igényt tartottak, így Ulászló uralkodása nem sok jóval bíztatott. Előbb Albert lengyel herceg tört be az országba, de ő Ulászló sziléziai birtokaiért cserébe visszavonult. Miksa, Frigyes császár fia azonban elfoglalta Bécset, sőt az országba benyomulva Székesfehérvárott királlyá is koronáztatta magát. Miksától végül Báthori István erdélyi vajda és Kinizsi Pál szabadították meg az 1491-es pozsonyi békével, amelyben Ulászló elismerte Miksa és örökösei trónigényét. Az ország határait a törökök is veszélyeztették, de velük is békék sorát kötötte. Gyengekezű uralkodó volt, a tényleges hatalmat tulajdonképpen nem is ő, hanem a Szapolyaiak, majd Bakócz Tamás gyakorolta. Az általános ellenszenv jele volt az 1505-ös híres rákosi országgyűlés határozata is, amelyben kimondták, hogy többé nem választanak idegent magyar királlyá. Az ő uralkodása alatt, 1514-ben tört ki a Dózsa-parasztháború, amely tovább gyengítette a királyság törökkel szembeni védelmi erejét. A parasztság lázadását megtorló intézkedések a második jobbágyság kialakulását és a főúri rendek további erősödését jelentették. Az erélytelen király méltán érdemelte ki - a lengyel dobzse (jól van, rendben van) szóból - a Dobzse László nevet. Budán hunyt el 1516. március 13-án. A trónon fia, II. Lajos követte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Mussolini
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Szörnyű bosszút állt az olasz nép Mussolini rémuralmáért
- Folytatják a holokausztmúzeum építését az egykori Mussolini-villa közelében
- Merényletek sorát élte túl hihetetlen szerencsével Mussolini
- Az életébe került Mussolini vejének, hogy szembefordult apósával
- Nem avatkozott be a nemzetközi közösség Etiópia olasz lerohanásába
- A diktátor veje
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap