Két történész nyújtott be keresetet Dan Brown, A da Vinci-kód című világsikerű könyv szerzője, valamint kiadója, a Random House ellen ötletlopás címén.
Michael Baigent és Richard Leigh azt állítja, hogy Brown az ő 1982-ben született, The Holy Blood and the Holy Grail (Az abbé titka: szent vér, szent grál) című, dokumentumjellegű könyvük tematikájára és felvetéseire építette fel művét, amelyet eddig több mint 30 millió példányban adtak el világszerte. Az ő alkotásukat is a Random House adta ki annak idején, vagyis saját kiadójukat idézték törvény elé.
Richard Leigh
Mindkét könyv vezérfonala az a feltevés, hogy Krisztus feleségül vette Mária Magdolnát, gyermekeik is születtek, akikkel a mai Franciaország területén telepedtek le, és utódaik talán még ma is élnek, ezt a tényt azonban a katolikus egyház minden lehetséges eszközzel igyekezett elleplezni.
Michael Baigent
A londoni per nyitónapján Dan Brown is jelen volt. A felperesek ügyvédje szóbeli előterjesztésében tényként állította, hogy Brown a két másik szerző könyvéből másolt, és az így keletkezett mű publikálása Baigent és Leigh szerzői jogainak sérelmével ér fel a brit törvények alapján. Brown nevében a Random House cáfolta, hogy sérültek volna a brit jogdíjtörvények. Londoni megfigyelők szerint a bírósági eljárás akár a Brown-könyvből 100 millió dolláros költséggel, Tom Hanks főszereplésével készült film májusra tervezett bemutatóját is kérdésessé teheti.