Megszületett Thomas Robert Malthus angol közgazdász
2004. szeptember 13. 12:06
Cambridge-ben tanult, rövid ideig anglikán lelkész volt. 1798-ban név nélkül publikálta demográfiai fő művét, Tanulmány a népesedés törvényéről címmel. Megállapította, hogy a népesség növekedése nagyobb ütemű, mint a megélhetési források gyarapodása, azaz szabályozatlan feltételek mellett nincs természetes összhang a népességnövekedés által támasztott szükségletek és a létfenntartási javak termelése között. A krízishelyzetek elkerülésének módját a népességkorlátozásban látta. Heves társadalmi és politikai vitákat váltott ki, hogy a népsességkorlátozás közvetlen eszközének tekintette többek között az éhínségeket, a járványokat és a háborúkat is. 1805-ben a modern történelem és a politikai gazdaságtan professzorává nevezték ki Haileyburybe, a Brit Kelet-indiai Társaság kadétképző akadémiájára, ahol élete végéig tanított. 1820-ban megjelent közgazdaságtani fő művében értékelméleti nézeteit foglalta össze. Azt a felismerését elemezte, hogy a szigorú takarékosság - a vásárlóerő csökkenése miatt - lefékezi a termelés hajtóerejét. 1834. december 23-án halt meg Haileybury-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap