Megszületett Wenckheim Béla
2004. szeptember 13. 12:06
A család őse, Wenck Dániel 1559-ben kapott címeres levelet. A birodalmi nemesség, az osztrák örökös lovagi rang megszerzése után Wenckheim József (1733-1803) és öccse, Xavér Ferenc (1736-1794) az osztrák bárói méltóságot nyerte el a család számára. Wenckheim Béla Pesten született, 16 évesen már elvégezte a jogot, 19 éves korára ügyvédi oklevelét is kézhez vehette. Már harmincéves korában Békés vármegye alispánja, majd 1848-ban főispánja, illetve István nádor udvarmestere lett. A szabadságharc leverése után külföldre menekült, de az amnesztia után hazatért. Megalakulásától 1869 októberéig az Andrássy-kormány belügyminisztere, majd az `átmeneti` kormányokban a király személye körüli miniszter volt. A Deák-párt és a balközép fuziója után csak néhány hónapra, 1875 márciustól októberig vállalta a miniszterelnökséget. Kormányában két későbbi miniszterelnök, Tisza Kálmán és Széll Kálmán is helyet kapott. Az 1875. évi országgyűlési választásokon a Szabadelvű Párt földindulásszerű győzelmet aratott, és Tisza Kálmán alakított kormányt. Ebben a kabinetben a volt miniszterelnök ismét a király személye körüli miniszter lett. 1879. július 7-én halt meg Budapesten,
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2023
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- A marokkói bazárok kincsei
- A királyi konyha és a maradékok sorsa
- A marokkói bazárok kincsei
- A nyugati bűnügyi sorozatok virágzása a 70-es, 80-as években
- Kapitalista szórakoztatás a vasfüggöny árnyékában
- Szocialista televíziós sorozatok a kádári Magyarországon
- Vonzó ellenfelek - Az amazonok
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap