Megmentik IV. Béla adományát
2002. május 16. 15:45
80 millió forintos állami támogatást kap maradványainak megmentésére az 1260-62-ben épült szigligeti vár.
A polgármester tájékoztatása szerint az alapítvány által megrendelt, az idén is folytatódó régészeti ásatás jelentőségét mutatja, hogy utoljára 1964-ben kutatták régészek az Árpád-kori várromot. Az önkormányzat a helyreállítást illetően közmunkások foglalkoztatásával is segíti az alapítványt, hogy mielőbb befejeződhessenek a középkori vár megóvását célzó munkálatok - tette hozzá. Utalt arra: Szigligetet IV. Béla 1260-ban azzal adományozta a pannonhalmi bencéseknek, hogy ott várat építsenek.
A polgármester szavai szerint a Balaton által egykor szigetként körbeölelt Szigliget emlékeinek megóvása azért is fontos, mert e Balaton-felvidéki faluban a magyar építészet legkülönbözőbb korokból származó értékei lelhetők fel, köztük a réhelyi Árpád-kori templom romja, a középkori hangulatot őrző, nádtetős házakból álló Ófalu, a klasszicista rókarántói kápolna és a neoklasszicista Esterházy-kastély.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap