Meghal Moses Mendelssohn német filozófus
2004. szeptember 13. 12:06
Dessau-ban született 1729. szeptember 6-án. Apja, Menachem Mendel Dessau szegény tóramásoló volt, fia az ő emlékére vette fel a Mendelssohn, Mendel fia nevet. Gyermekkorában a bibliát és a talmudot tanulta, gyenge idegei és púpos gerince miatt sokat betegeskedett. 1743-ban Berlinbe ment tanulni, Locke, Leibniz és Wolff munkáit tanulmányozta. 1750-ben Issak Bernhard selyemgyárosnál lett házitanító, aki később üzletébe is bevonta őt. 1754-ben ismerkedett meg Gotthold Ephraim Lessinggel, aki A zsidók című, 1749-es drámájának hősét vélte benne felfedezni. Későbbi, 1779-es darabját A bölcs Náthánt Mendelssohnról mintázta, akit ekkor már csak német Szókratésznek neveztek. 1763-ban elnyerte a Porosz Tudományos Akadémia irodalmi díját, ezután II. Frigyes király mentesítette őt a zsidókat sújtó korlátozások alól. Díjnyertes tanulmánya a metafizikai állítások bizonyíthatóságát a matematikai tételekével vetette össze. Leghíresebb munkája, a Phaedon, vagy a lélek halhatatlanságáról. 1771-ben vitába bonyolódott J. C. Lavater svájci teológussal, aki felszólította őt, hogy ha nem tudja megcáfolni egy másik svájci teológus, Charles Bonnet érveit a kereszténységgel kapcsolatban, térjen át erre a hitre. Mendelssohn ugyan gyűlölte a hitvitát, de úgy érezte, ez esetben hangot kell adni a zsidóságának. Végül idegösszeomlást kapott, amelyből csak 1774-ben lábalt ki, ekkor kezdte fordítani a Zsoltárok könyvét. 1778-ban írta A zsidók vallási törvényeit, ebben a polgári jogokkal is foglalkozott. 1781-ben alapította Berlinben a Zsidó Szabadiskolát, ahol vallási és világi ismereteket tanítottak németül. Mendelssohn munkássága azt bizonyította, hogy a judaizmus szelleme összeegyeztethető a felvilágosodás eszméivel. Így lett a zsidó felvilágosodás, a haszkala vezéralakja és fő szószólója. E szellem hozzájárult ahhoz, hogy a zsidóság bekapcsolódhatott a modern európai kultúra főáramába. A vallási tolerancia hirdetésével, tudományos eredményeivel Mendelssohn jelentősen hozzájárult a német zsidókat sújtó társadalmi, kulturális, politikai és gazdasági megszorítások megszűnéséhez, s az asszimiláció lehetőségeinek kialakításához. Mózes és Maimonides után ő a zsidóság harmadik Mózese. Kölnben halt meg. Unokája volt Felix Mendelssohn-Bartholdy zeneszerző.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.