Krakkói és kassai polgárok kapcsolatai a XVI. század közepén
2005. november 26. 17:26 Komenda Péter
A kereskedelem legfontosabb árucikkei
A XVI. század közepén a kassai kereskedelem nagyobb része az Eperjesen, Bártfán, Szandecen, Bochnián keresztül Krakkóba vezető útvonalon, illetve kisebb része nyugati irányba, Pozsonyon át az osztrák tartományok felé irányult. A kassai kereskedők északi és nyugati áruforgalmának értéke 1552-ben már meghaladta a hetvenezer guldent, a forgalom után fizetett harmincadvám a behozatal után 2673 guldenre, a kivitel után pedig 918 guldenre volt tehető.Lőcséhez, Bártfához és Eperjeshez hasonlóan Kassa lengyelországi kereskedelmének legjellemzőbb exportterméke a bor volt, ezen kívül az északi útvonalon szállítottak még különböző bőröket, faggyút, viaszt, szilvát; ezek összértéke a kirótt harmincad alapján azonban jóval kevesebb volt, mint a boré. A bor elsőségét magyarázhatja az a tény, hogy a Tokaj-Eperjesi hegységnél északabbra fekvő területeken már nem volt mód szőlő telepítésére, így Sáros és Szepes vármegyékben, valamint Lengyelországban nagy borfelvevő piac jött létre. Mivel a város határában silányabb minőségű, rossz bor termett, Kassa a drága és jó minőségű hegyaljai borokat szállította. A bor kiemelkedő szerepe nem csak a század közepére volt jellemző: már a XVI. század elején az exportált mennyiségnek kb. a fele, az egész hegyaljai termelésnek pedig mintegy negyede került Kassa közvetítésével a határon túlra, 1520 és 1570 között átlagosan évente mintegy 243 hektoliter.
A behozatalnál első helyen szerepeltek a különféle posztók (görlici, boroszlói, nürnbergi, lundi (londoni), lembergi, karasia stb.). A Krakkóban a kassai kereskedők által felvásárolt textíliák nagy része Boroszlóból vagy Boroszló közvetítésével került a városba; a század közepére már jelentős részük Sziléziában előállított olcsó posztó volt. A textíliákon kívül gyakran importáltak még az országba különféle fűszereket, úgy mint borsot, sáfrányt, szegfűszeget - korszakunkban szemben a korábbi gyakorlattal, amikor még kelet felől, velencei kalmárok közreműködésével érkeztek, már Linz, Lipcse vagy közvetlenül Antwerpen raktáraiból jutottak sziléziai közvetítéssel Krakkóba ezek a fűszerek, - valamint fémárukat (kések, kaszák, kardok), különböző ruházati cikkeket és csehországi fonalat, azonban ezek jelentősége a behozatalban nem mérhető a posztóéhoz, hiszen az a teljes import értékének mintegy 70 %-át tette ki.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)