Debreceni diákok leideni peregrinációja a XVII.-XVIII. században

2005. november 23. 19:52 Bozzay Réka

A peregrináció pénzügyi háttere

Az akadémiajárás költséges vállalkozás volt a koraújkorban - is. Különösen nehézzé a pénzügyi háttér megteremtése tette. A peregrinusoknak egyrészt az útiköltséget, másrészt a kinti tanulmányokat, szállást, élelmet, ruhát kellett fedezniük. A szükséges pénzügyi fedezetet egyrészt itthon teremtették meg, másrészt a külföldi akadémiai stipendiumok biztosították a magyar és erdélyi hallgatók külföldi tanulmányait.

Az összes holland akadémiák közül a leideni akadémia volt a leggazdagabban dotált, mégis itt kapták a legkevesebb anyagi támogatást a magyar diákok. A tartományi rendek leideni kollégiumába (Staten College) 1703-tól egy, 1715-től kettő eredetileg gyulafehérvári, később gyulafehérvári - nagyenyedi és 1734-től két kolozsvári, összesen tehát négy diák kaphatott szállást, élelmet, ruhát. Debrecenből először 1738. január 20-án kelt levélben érkezett kérés, hogy debreceni diákokat is vegyenek fel erre az erdélyieknek biztosított alumniára, a kérést elutasították, majd amikor Debrecen 1744. augusztus 22-én megismételte kérését, a rendek sem akkor, sem később nem hoztak határozatot a kérelem ügyében. A beiratkozási listákat megvizsgálva kiderült, hogy 1715 és 1788 között - tehát abban az időben, amikor debreceniek még egyáltalán megfordultak Leidenben - mindössze 17 debreceni diák iratkozott be a leideni egyetemre. A többi egyesült tartományokbeli egyetemen - bár alapvetően csökkenő tendenciát mutat a magyar diákok jelenléte - a leidenivel szemben mégis emelkedett a debreceni diákok beiratkozási száma, és ennek oka az útlevélkérelem nehézségei mellett egyértelműen a leideni anyagi támogatás hiányában kereshető.
A debrecenieknek külföldi tanulmányaik anyagi feltételét otthonról kellett tehát biztosítaniuk. Az egyik legfontosabb forrás a debreceni kollégium külföldi akadémiákra menő diákjai számára létrehozott kassza, a Bursa Nigra, mely Apafi Mihály fejedelem sóalapjából származott. A sóalapból részesülők a nagyobb segélyek felét hazatérve kötelesek voltak visszafizetni a coetus (a diákok közösségének) pénztárába. A nyilvántartásukban találkozunk később a leideni egyetemre beiratkozó diákokkal - összesen negyven későbbi leideni peregrinus részesült támogatásban.

A másik jövedelemforrást Debrecen városa és polgárai jelentették. A városi tanács 1628. és 1700. között 4 diáknak adott pénzbeli támogatást. Az adományozó polgárok közül az egyik legérdekesebb Bornemissza István debreceni polgár testamentuma, aki 1670. április 15-én Kozma János diákra hagyta balaszentmiklósi és balaszentimrei praediumait (ma Hegyközszentmiklós és Hegyközszentimre), azzal a feltétellel, hogy ha ` felső Academiakba tanulni fel akar menni s alkalmatos leszen.` Kozma Jánost 1679. április 25. dátummal a leideni diákok között találjuk az album studiosorumban.

Az iskola és a város támogatása mellett a szükséges pénzösszeg összegyűjtéséhez a diákok saját rektoriális kereseteiket használták fel. Kollégiumi tanulmányaikat befejezve az iskola valamelyik partikulájában vállaltak rektori állást, ahol 1-2 évet töltöttek el, s amelynek készpénzjövedelmét összegyűjtve vállalkoztak a külföldi tanulmányokra. A Tiszántúli Református Egyházkerület Levéltárában nagyon kevés a XVII. és XVIII. század első feléből származó díjlevél. Egy 1673-as csécsei ekklézsiai díjlevélből kiderül, hogy a rektor éves készpénzfizetése minden tanuló után egy rénes forint - pontosan nem tudjuk, hogy hány gyerek járt iskolába, de kb. 20-25 gyerekkel számolhatunk, így 20-25 rénes forintot kereshetett évente. A XVIII. században a tiszasasi `oskola mesternek` 22 rénes forint; Tiszaszentimrén a század végén 36 vonás forint (30 rénes forint) volt a készpénz saláriuma. Egy szoba bérlete 30 és 60 gulden között volt Leidenben, ez átszámítva 24-48 rénes forintot jelentett, vagyis egy rektor éves készpénzfizetésébe kerülhetett csak a szállás, ehhez jött még az étkezés, ruházkodás esetleg mosatás. Nem csoda tehát, hogy ilyen költségek mellett az 1680. február 25. fekete-ardói félközzsinat azt a végzést hozta, hogy "akinek pénze, patrónusa nincs, Akadémiákra ne menjen, ne is publikáljon."

A hosszadalmas, sokszor éveken keresztül tartó előkészületek után végül kb.1500 km megtétele után juthattak el a peregrinusok a leideni akadémiára. A leideni peregrináció hatását önmagában nehéz vizsgálni, hiszen ennek a - ahogyan Rácz István nevezte - kulturális migrációnak éppen az volt a célja, hogy a diákok minél több iskolát látogassanak meg. Az eredményét inkább abban a szemléletváltozásban és tudásban láthatjuk, amit hazahoztak, és ami ha lassan is fejtette ki hatását, hosszútávon mind az egyház, mind az egyház társadalmának jobbító változtatását szolgálta.

előző oldal 6 / 6