Meghal Leonard Bernstein
2004. szeptember 13. 12:06
New York-ban meghal Leonard Bernstein amerikai zeneszerző és karmester. Nem volt tősgyökeres amerikai: szülei Ukrajnából, Rovno környékéről vándoroltak ki az Újvilágba, ahol három gyermekük született. Az elsőszülött Leonard első zongoráját tizenegy éves korában nagynénjétől örökölte, s ettől kezdve élete összeforrt a zenével. A szerencse 1943-ban szegődött mellé, amikor 25 évesen egy véletlen folytán vezényelhette a New York-i Filharmonikus zenekart, miután a megbetegedett Bruno Walter helyett vállalta a beugrást. 1957-ben lett - első amerikaiként - a New York-i zenekar művészeti vezetője, és 12 éven át dolgozott velük. Lelkesedése, átéléssel telt karmesteri stílusa, a zene belőle áradó élvezete a nem zeneértő közönséget is ellenállhatatlanul magával ragadta. Mint zeneszerző is kiváló volt. A West Side Story 1957-es, hatalmas sikerű bemutatója után beírta nevét a XX. század század zenetörténetébe, ugyanakkor modern, kicsit dzsesszes hangzású komolyzenei művei szintén nagy közönségsikert arattak. Dallamaiban felhasználta a country-dalok, mexikói táncok és a néger zene elemeit. Jelentősebb művei: On the Town (1944), Brass Music (19 49), Trouble in Tahiti (opera, 1952), Candide (musical, 1956), Kaddish (kórusmű, 1963), Pennsylvania Avenue (musical, 1976). Televíziós zenei ismeretterjesztő-népszerűsítő sorozatát az egész világon sugározták. A muzsika öröme című kötete 1976-ban magyar nyelven is megjelent.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.