Meghal Szendrey Júlia
2004. szeptember 13. 12:06
A hányatott sorsú költőfeleség 1828. december 29-én született Keszthelyen. Tanulmányait Mezőberényben és Pesten végezte. 1846. szeptember 8-án ismerkedett meg Petőfi Sándorral a nagykárolyi megyebálon, egy évvel azután már össze is házasodtak. A pár nászútját a koltói kastélyban töltötte el. Júlia nem vett részt tevékenyen a forradalmi eseményekben, de ő varrta férje mellére a kokárda első példányát. A szabadságharc idején született meg Petőfi Zoltán. Férje eltűnése után Kolozsvárott, majd Erdődön élt, és megpróbált információkat szerezni Sándor helyzetéről. 1850-ben Horvát Árpád történész, egyetemi tanár felesége lett, amit a nemzet közvéleménye nagy felháborodással fogadott. Szendrey Júlia fordította le Andersen meséit, amelyek nyomtatásban is megjelentek. Új házasságából három gyermeke született, de Zoltánnal nem törődött. Második házassága is zátonyra futott, 1866-ban különköltözött férjétől. Pesten egy Horánszky utcai házban halt meg. A Kerepesi temetőben helyezték végső nyugalomra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.