A pesti domonkos kolostornál tartott gyűlés királlyá választja Károly Róbertet
2004. május 21. 03:09
A Szentszék nevében érkező Gentilis bíboros a kékesi megállapodás (november 10) után az ország teljes vezetőrétegét I. Károly mellé kívánta állítani. Ezért gyűlést hívott össze, amelyen főpapok, bárók és más nemesek képviseltették magukat. A megbeszélésekre a domonkos kolostorban került sor. Személyesen Csák Máté nem vett részt, de követek útján képviseltette magát. Gentilis ünnepi beszédet mondott, melyben az ország szent királyaira, és béke utáni vágy fontosságára hivatkozott. Kiemelte, hogy Károly Magyarországi Mária (V. István király leánya) ágából származott, és jogosan formál igényt a magyar trónra. A gyűlés végén `egyenként és külön külön` hűséget fogadtak Károly Róbertnek. Ennek végén a királyt kezükkel feltartva a magasba emelték, és Te Deum-ot énekeltek. Ekkor még úgy látszott, hogy Gentilis tevékenységével sikeresen forrasztotta egységbe a nagy hatalmú urakat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.