Meghalt az utolsó magyar honvéd

Az I. világháború 90. évfordulójának évében, április 15-én, 108 esztendős korában elhunyt László György honvéd, az utolsó magyar katona, aki részt vett az első világháborúban. László Györgyöt a Honvédség saját halottjának tekinti. Temetésére 2004. április 22-én, reggel fél tízkor kerül sor az újpalotai temetőben.

Mikor a Monarchia Szerbiának hadat üzent, 183 500 magyar katona szolgált a közös hadseregben, a mozgósítás elrendelésekor pedig 1 663 500 férfi vonult be. "Ennek nagyobb része a kereteket töltötte ki, illetve emelte hadiállományra, kisebb része pedig másodrendű katonai feladatokra szánt új csapatok megszervezésére szolgált" - írja Julier Ferenc 1914-1918. A világháború magyar szemmel című könyvében.

Az új bevonulókból 97 menetzászlóalj, 32 népfelkelő ezred, 48 lovas század és sok egyéb, különféle feladatokra rendelt technikai alakulat alakult. A vérveszteség azonban oly nagy volt, hogy a háború legelején bevetett haderő 1914 végére szinte mind egy szálig elveszett volna, ha nincs utánpótlás. Szükségessé vált, hogy minden gyalogezred havonta egy menetzászlóaljat (azaz 25%-os pótlást) kapjon. A hatalmas arányú behívás csak úgy volt lehetséges, hogy a háború alatt a hadköteles kort kitágították: az alsó határt 21 évről 18-ra csökentették, a felső határt pedig 42 évről 50-re emelték.

A négyéves háború alatt az Osztrák-Magyar Monarchia összesen 9 millió embert állított fegyverbe, közülük 3,4 milliót Magyarország és Horvátország területéről. Ez azt jelenti, hogy hosszabb vagy rövidebb ideig a 18 és 53 év közötti férfilakosság túlnyomó többsége teljesített katonai szolgálatot. A 9 millióból 1,1 millió esett el, csaknem 3,6 millió sebesült meg, és több mint 2 millió esett hadifogságba. A halottakból mintegy 350 ezer, a sebesültekből 1,4 millió és a foglyokból 833 ezer esett a Lajtán inneni államra. A halálos veszteségek tehát a magyarországi lakosságot valamivel nagyobb arányban sújtották, mint az örökös tartományok népességét. Magyarország még Ausztriának is adott katonát, mert Galícia és Bukovina, ahonnan az osztrák csapatok nagy része származott, orosz megszállás alatt állt, utánpótlás tehát innen az osztrákok számára nem érkezhetett.

Az 1915-1915-ös népi levelekben, versekben és egyéb feljegyzésekben általában a győzelembe vetett hit, a király és a kormány iránti bizalom, önfeláldozás készsége s helyenként elvakult sovinizmus tükröződött. A nemzeti egységből még az egyébként internacionalista és háborúellenes szociáldemokraták sem hiányoztak. A II. Internacionálé néhány más pártjához hasonlóan - eltekintve a pacifista balszárnytól - a magyarországi SZDP is támogatta a háborút.

A harc elhúzódása és ennek következményei a katonaság és az otthon maradottak hangulatát egyaránt megváltoztatták. A frontokról érkező levelek kezdeti optimizmusát és elszántságát már 1915-1916-ban a céltalanság, bizonytalanság és elkeseredettség érzése váltotta fel, s 1917-től egyre gyakoribbak lettek a szökések, parancsmegtagadások, öncsonkítások, sőt lázadások. Az otthonról küldött levelek a súlyosbodó gondokkal-bajokkal, az áremelkedésekkel és az inflációval, a jegyrendszerrel, kényszerbeszolgáltatásokkal és a feketepiaccal foglalkoztak.

A hátországi tömegmegmozdulások szervezői között 1918 tavaszától egyre nagyobb arányban tűntek fel az oroszországi hadifoglyok, akik közül 1918 őszéig mintegy 300 ezren tértek haza.



További részletek: Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, 2001. Julier Ferenc: 1914-1918. A világháború magyar szemmel. Magyar Szemle Könyvek, 1933.