Főállású titokfejtők, másodállású kémek

Azt ma már nagyon nehéz lenne elárulni, hogy mi előzött meg mit: a titkosírás a kémeket, vagy fordítva? Valószínűleg e két fogalom kéz a kézben járt. Az ókori birodalmak vezetői elsősorban egymással vívott háborúik miatt kényszerültek arra, hogy előretolt `szemeket` alkalmazzanak. Akiket aztán olyan polgári foglalatossággal bíztak meg, mint kifürkészni az ellenség szokásait, gyengéit, háború esetén pedig hadmozdulatait.  Az élelmesebb, előrelátóbb államférfiak már saját besúgórendszert építettek. Akkoriban egyébként is rendkívül ingatagnak tűntek a trónszékek, javasolt volt valamiképpen megerősíteni, stabilizálni azokat.

 

Carpini, a hírszerző szerzetes

 

A késő középkorig nehezen lehetett megkülönböztetni a követeket a kémektől - lévén egy és ugyanazon személyek voltak. Görögöknél, rómaiaknál, araboknál a követek egyúttal azzal a titkos megbízatással is fel voltak ruházva, hogy kémleljenek ki mindent, ami a vendéglátóik gyengéiről bármit is elárul. Ezek a személyek azonban leginkább a feledés homályába merültek.

 

Mongol íjász a XIII. század elejéről

Az első igazi "szuperkém" a XIII. században élt ferences szerzetes, Giovanni Piano del Carpini barát volt. Neve beszédes: szerzetes, méghozzá ferences rendi. Igen, a középkorban nagyon sokáig a legjobban képzett kémekkel az egyház, a Vatikán rendelkezett. Miután az 1235-ben hazatért Julianus püspök arról tájékoztatta a Szentszéket, hogy a mongolok vészesen közelednek Nyugat felé, IV. Ince cselt vetett. Carpinit és társait küldte 1245-ben a tatárok elé azzal a céllal, hogy kikémlelje, miként lehetne őket visszaszorítani. Hivatalosan a keresztény hit terjesztése céljából indult útnak az egyébként ekkor már 65 esztendős Giovanni barát.  A cseppet sem veszélytelen túra Kijevben vett éles fordulatot. Az egykori államközpont ekkor már teljesen lepusztult állapotban fogadta a távoli utazókat. A mongolok azonnal követeket adtak melléjük, és erőltetett iramban vágtattak váltott lovakon Karakorumba, ahol éppen új nagykánt választottak Küdzsük személyében (1246).

 

Carpini csak ekkor nyert bebocsáttatást, de rögvest meg is bánta. A többi követtel szemben a ferences barát ugyanis üres kézzel érkezett, amit Küdzsük nem vett jónéven. Hát még milyen haragra gerjedhetett, amikor megtudta, hogy a pápa rá akarja venni, hogy vegye fel a keresztséget. Carpinit hónapokig váratták a válasszal, amit a pápai kém cseppet sem bánt. Idejét leginkább a mongolok tanulmányozásával töltötte. Titokban kapcsolatba lépett a kán udvarában fogolyként alkalmazott európai kézművesekkel, akik sok hasznos információval látták el az agg ügynököt. Küdzsük válaszában megfenyegette Incét: amennyiben nem jelenik meg előtte, és nem hódol be, akkor elveszett. Carpini szépen megköszönte a kosztot és kvártélyt, majd éppen indulni akart, amikor a kán egy váratlan ötlettel lepte meg a barátot. Azt javasolta, hogy a visszaútra ő is ad a keresztények mellé kísérőt, követet - egészen Rómáig.

 

Csakhogy a ravaszdi Carpini átlátott a kán mesterkedésén. Tudta, hogy kémeket adna mellé a tatár vezér, ezért pókerarccal lemondott a díszkíséretről. Tisztában volt vele, nem válna a kereszténység hasznára, ha a mongol kémek kiismernék Az egymással civakodó és szót nem értő keresztényeket, akiket - ennek tudatában - könnyűszerrel igázna le egy mongol sereg. Carpini két és fél évnyi távollét után érkezett a pápához Lyonba. A mongol uralkodó válaszlevelét átadta Incének, aki - elolvasva a fenyegetést - mérgében úgy eldugta az értékes dokumentumot, hogy 1920-ig nem is lelték sehol. Akkor is csupán véletlenül bukkantak rá a vatikáni levéltárban.

 

A cikk teljes terjedelmében a januári számban olvasható!