700 év után rehabilitálhatják a skótok Rettenthetetlenjét
2004. november 17. 14:13
Jogtalanul vádolták árulással
William Wallace 1270 körül született, feltehetőleg a mai Elderslie közelében. Gyermekkoráról és ifjúkori éveiről keveset tudunk, valószínűleg a Stirling közelében fekvő Dunipace várában élt testvérével, s nagybátyja, egy pap nevelte. Nemesúrként jártas volt a fegyverforgatásban, és állítólag hatalmas termetű férfi volt.
Tizenhat éves korában még úgy tűnt, nevelőjét követve Wallace is egyházi szolgálatba áll. Ugyanebben az évben (1286) halt meg viszont a skót király, III. Alexander, akinek kiskorú lányát a skót urak odaígérték az országot uralma alá vonni kívánó I. Edward angol király fiának. A kislány azonban meghalt, így Skóciában hatalmi űr keletkezett, ami belháborúkhoz és az angol uralom kiteljesedéséhez vezetett.
Történelemhamisítás Hollywoodban | ||
|
Wallace közrendűekből és kisbirtokosokból sereget szervezett, és sikeresen vette fel az angolokkal a harcot. 1297-ben Sterling Castle, az angolok stratégiailag fontos erődje ellen vonult, és a túlerő ellenére is győzelmet aratott. A diadal nem tartott sokáig: a következő évben 90 000-es angol sereg vonult a skótok ellen, és egy technikai újításnak, az embermagasságú íjnak köszönhetően legyőzte jobbára karddal felfegyverzett lázadókat. Ettől azt eseménytől egészen 1303-ig ismét kevés biztosat tudunk Wallace-ről; feltételezések szerint francia támogatásról is tárgyalt Párizsban IV. Fülöppel.
Az angolok és a franciák azonban 1303-ban Párizsban békét kötöttek, így Edward minden erejét a skótok ellen fordíthatta. Mivel Edward nem külföldi ellenségnek tekintette Wallace-t, a lázadó az angolok szemében a nemzet és a korona ellen követett el árulást. 1305. augusztus 5-én egy trónhű skót nemes árulása folytán Wallace-t elfogták és Londonba hurcolták. Számtalan gyilkossággal vádolták, melyek "korra és nemre való tekintet nélkül" követett el. Wallace hiába állította - teljesen jogosan -, hogy soha nem esküdött fel az angol koronára, az angolok árulással vádolták.
1305. augusztus 23-án végezték ki. Az árulók kivégzése ebben az időszakban - és a rákövetkező öt és fél évszázadban - a lehető legbrutálisabb volt. Az elítéltet a kivégzőhelyre vonszolták, és felakasztották a nyakánál fogva - de úgy, hogy ne haljon meg. Majd a szó szoros értelmében kizsigerelték, és beleit a szeme láttára égették el. Ezután lefejezték, testét pedig felnégyelték. Ugyanígy végeztek Wallace-szel is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 2024.10.04.