A szocialista Allende lesz Chile államfője
2004. szeptember 3. 20:31
A chilei elnökválasztások meglepő eredménnyel zárulnak. Latin-Amerika történetében ez az első eset, hogy Salvador Allende Gossens személyében demokratikus úton egy szocialistát választanak államfővé. A 63 éves Allende, a Népi Egységnek, egy szocialistákból, kommunistákból, liberálisokból és kereszténydemokrata szakadárokból alakult népfrontos koalíciónak a jelöltje a szavazatok 36,6%-át szerzi meg. Ellenfele, Jorge Alessandri Rodriguez, a volt elnök és a jobboldaliak jelöltje, ezzel szemben csak 34,9%-ot kap. A kongresszus ezek után október 24-én 135 szavazattal 35 ellenében a szocialista Allendét választja meg államelnöknek. A megválasztásához szükséges szavazatokat Allende a kongresszusban oly módon biztosította, hogy alkotmányos garanciát adott a demokratikus jogállam (sajtó-, gyülekezési és oktatási szabadság) fenntartására. Allende olyan országban vállalja magára kormányzást, amelyben az infláció évi rátája 35% és a gazdaság 80%-ban külföldi cégek ellenőrzése alatt áll. Hogy hatékonyan felvehesse a harcot Chile nyomasztó gazdasági problémáival, Allende a legégetőbb szociális reformok végrehajtása, valamint a bányaipar és a bankok államosítása mellett dönt (1973. IX. 11.).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 19:05
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét 17:05
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon 14:20
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell 09:50
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét 09:05
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap