Unió Erdéllyel

Unió Erdéllyel

A magyarországi reformellenzék, az erdélyi magyar és székely rendek az 1830-as években egyaránt politikai programmá emelték régi kívánságukat, az 1526-os mohácsi vész után elválasztott két országrész: a királyi Magyarország és az Erdélyi Nagyfejedelemség újraegyesítését. Az 1848. március 15-ei Tizenkét Pont is tartalmazta az Unió követelését, a pozsonyi diéta április 7-én elfogadta a törvényjavaslatot és felterjesztette az uralkodóhoz. Az Államtanács április 9-én jóváhagyta a pozsonyi követelést azzal a megkötéssel, hogy a törvénycikk hatályba lépéséhez az erdélyi országgyűlésnek is hozzá kell járulnia, remélve, hogy így elodázhatja az uniót. A "két testvérhaza" egyesítését kimondó 1848:VII. törvénycikket április 11-én szentesítette Pozsonyban V. Ferdinánd a többi törvénnyel együtt.

A Tizenkét Pont követelései és a pozsonyi események nagy izgalmat keltettek az erdélyi liberális nemesi ellenzék körében. Március 20-án tanácskozásra ültek össze Kolozsvárott id. gróf Bethlen János, Udvarhelyszék képviselője felhívására, s parancsoló szükségként követelték a gróf Teleki József vezette főkormányszéktől az erdélyi országgyűlés összehívását. Kisvártatva csatlakozott hozzájuk az érdekeiket gyorsan felismerő báró Jósika Lajos, dobokai főispán irányította konzervatívok csoportja is. Az addig udvarhű Teleki - áthúzva Bécs halogató taktikáját - április 11-én önhatalmúlag május 29-ére, Kolozsvárra összehívta az utolsó erdélyi rendi országgyűlést. A lépés váratlanul érte a bécsi udvart, mely végül engedélyezte az országgyűlés megtartását, s annak királyi biztosául Puchner Antal altábornagyot, az erdélyi főhadparancsnokság vezénylő tábornokát nevezte ki. Így nyílt meg május 29-én Kolozsvárott Erdély utolsó rendi országgyűlése.

erdélyi önkormányzat

Erdély politikai-gazdasági-társadalmi berendezését a 13. századtól 1848-ig a központi állam helyett az önkormányzati egységek: a magyar nemesi vármegye, a szász és a székely székek vezető szerepe jellemezte. Mindhárom rendelkezett törvényhozói, végrehajtói, közigazgatási joggal, vallási és kulturális autonómiával, pénzügyi és katonai kérdésekben szabad döntési joggal. Erdélynek saját országgyűlése volt, tisztviselőit választották, azok visszahívhatók és lecserélhetők voltak. A vármegyék mellett a szász és a székely közösségek tagjainak is kollektív jogai és kötelezettségei voltak.

Másnap, május 30-án az összesereglett magyar, székely és szász rendek, mi több, a rendi kiváltságaik alapján jelen lévő románság képviselőinek egy része egyhangúlag elfogadták az uniót kimondó I. törvénycikket. A következő napokban kodifikálták a magyar népképviseleti országgyűlésre küldendő képviselők megválasztásának mikéntjét (II. tc.), a nemzetőrség felállítását (III. tc.), az úrbéres szolgáltatásoknak a birtokosok utólagos állami kármentesítésével történő megszüntetését (IV-VI. tc.), a közteherviselést (VII. tc.), a sajtószabadságot (VIII. tc.), a bevett vallásfelekezetek jogegyenlőségét (IX. tc.).

A románok, szászok nemzeti kívánságait a Pesten összeülő népképviseleti országgyűlésre hárították. Az unióról szóló I. törvénycikket az Államtanács, illetve a még létező erdélyi Kancellária halogató manőverei ellenére, kalandos úton, gr. Batthyány Lajos közreműködésével sikerült az Innsbruckba menekült király elé juttatni. V. Ferdinánd június 10-én szentesítette a törvénycikket, ezzel helyre állt az egységes, egy központból irányított magyar állam.

Július 16-án az időközben Pesten megnyitott első magyar népképviseleti országgyűlés uniós bizottságot küldött ki az eltérő magyarországi és erdélyi helyzet miatt szükséges törvényjavaslatok kidolgozására, majd július 18-án feloszlott az utolsó erdélyi rendi országgyűlés. Az unió megvalósult, de Erdély nemzetei egymással szemben próbálták céljaikat elérni, ami a bécsi udvarnak jó eszközül szolgált a magyar szabadságharc eltiprásához, egyazon szolgaságba taszítva a birodalom népeit.

MTI