Gudbáj Lenin !
2003. március 27. 09:56
A kritikák nagyjából egységesek abban, hogy valami átütő filmtörténeti esemény történt Németországban, mely `minden eddigi sikert felülmúlt`, mi több, `lebontotta a falat a keleti és nyugati németek között`.
Kelet-Németország filmes újjáélesztése valójában a nyugatnémetek nosztalgikus érzéseire játszik: a szocialista csajok és a kommunista giccs imádata része a német hétköznapok történetének.
a sikersztori receptje |
A filmet a berlini Nemzetközi Film Fesztiválon mutatták be először és rögtön a mozirajongók kultfilmjévé vált Németország szerte. Tény, a filmtörténet eddig nem ismert ilyen elképesztő sikert elért filmet Németországban: csak az elmúlt két hét során 1,8 millió német nézte meg az 539 példányban terjesztésre került filmet.
A kritikák ugyanakkor eléggé bizonytalanok a siker magyarázatában. Néhányan egyenesen arról beszélnek, hogy a keleti és nyugati németség végre a közös nevetésben egyesülhet.
A történet 1989 őszén játszódik a berlini fal lebontása után. Christiane Kerner (Katrin Sass), egyedül élő anya, a kommunista rendszer fáradhatatlan támogatója szívinfarktust kap, amikor megtudja, hogy Alex (Daniel Brühl) nevű fiát letartóztatták egy kommunistaellenes tüntetésen. Rögtön kómába esik, majd nyolc hónap múltán magához térve nem tudja, mi történik körülötte: a fal leomlott, mindent elárasztott a Coca Cola, gyermekei a keletnémet ipar termékeit a nyugati design elemeivel váltották fel, lánya nyugatnémet sráccal jár. A család orvosa figyelmeztet, ebben a kritikus helyzetben a legkisebb izgalom is halálos lehet.
Innentől kezdve Alex mindent megtesz, hogy 79 négyzetméteren fenntartsa az imádott keletnémet rendszer mindennapjait gyógyuló mamája számára. A legyengült Mutter egy újjáteremtett zöldborsó tapétás régi szoci bútorokkal berendezett keletnémet szobabelsőben piheg. Alex még egy filmest is beszervez, hogy elkészítse a régi keletnémet híradó, az Aktuelle Kamera adásait, melyet időnként videón adagolhat Muttinak.
A rendező Wolfgang Becker egy interjúban elmondta: "az emberek újra felfedezték az egykori keletnémet termékeket, a katonai kabátot és a retro designt. Ez a retro vonal leginkább a fiatalok nézőpontját tükrözi és minket ez érdekelt." Az oszik mai örökösei 55 euróért egy hétre hozzájuthatnak egy keletnémet rendőrkabáthoz, 250 euróért pedig kibérelhetik "Németország legnevezetesebb nappaliját", azt a lakást, melyben a filmbéli Kerner család éldegélt. A helyi bulvárlap szerint "tökéletes hely az osztalgia partyhoz!" A mozik az elővételben jegyet váltó nézőket arra kérik, hogy az előadásra hozzák magukkal kedvenc keletnémet szuvenírjüket. Jelenleg a német mozik előcsarnokában nem ritka látvány a kifakult cserkészpólóban feszítő, régi keletnémet lapokat olvasgató fiatal. Sőt, a pénztáraknál a bemutatást követő első héten a jó öreg keletnémet Deutschmarkot is elfogadták.
A 48 éves rendező nem kötődik személyesen a keletnémet múlthoz, sőt állítása szerint maga nem is osztalgiázik: "Nem valamiféle kihalófélben lévő távoli kultúráról készítettünk filmet. Kelet-Németország része a német mentalitásnak. A nyugat németektől alig különböző emberek nőttek fel ott. - mondta el a Berliner Zeitungnak. A négy játék és egy dokumentumfilmet készített rendező évekig kutakodott a Gudbáj Lenin témája után. Számos keletnémet ember életmódjának megfigyelése és a velük folytatott beszélgetések után arra jött rá, hogy "tipikusnak mondható keletnémet élettörténet nem is létezik, így a filmbeli sem tekinthető annak. Jó páran voltak, akik börtönnek tekintették hazájukat, és még ma is érezhető, mennyire utáltak ott élni. Mások egyszerűen csak megéltek ott. Egy ország "feeling"-jéhez szerettem volna közelebb kerülni".
A feeling megvan, de Becker egyelőre még nem igazán tudott megbarátkozni a váratlan sikerrel: "Okoz boldog pillanatokat is, de néha úgy látom, nagyon nagy hiba volt elkészíteni a filmet és reménykedem, hogy csak valaki elszámolta magát és a nézőszámot két tizedessel elírta."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Bár szakmai tapasztalata nem volt, mégis az MTI személyzeti vezetője lett Kádár János felesége
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.