Magyar származású volt a CIA utolsó saigoni állomásfőnöke
2014. április 8. 09:46
A The New York Times hétfőn nekrológot közölt a magyar származású Thomas Polgarról, aki Dél-Vietnam 1975-ös összeomlásakor a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) utolsó állomásvezetője volt Saigonban, s aki március 22-én, 91 évesen hunyt el a floridai Winter Parkban.
Korábban
"Saigon kijelentkezik"
Budapesten született 1922. július 24-én, zsidó szülőktől, akik a náci üldöztetés elől 1938-ban az Egyesült Államokba menekítették a családot. Polgar 1942-ben fejezte be egy üzleti iskola számviteli szakát, 1943-ban megkapta az amerikai állampolgárságot, majd nem sokkal a háborús katonai behívóját követően az amerikai hírszerzés szolgálatába állt. A The Washington Post egy korábbi írása szerint annak köszönhetően léphetett be a hadseregbe, hogy levelet írt Eleonore Roosevelt first ladynek és hogy egy New York-i képviselő segített neki ebben a törekvésében.
Előbb a Stratégiai Szolgálatok Hivatalának (OSS), majd alapításától, 1947-től a CIA-nak volt a munkatársa. Az ötvenes években a berlini felderítő műveletek egyik vezetője volt, a hatvanas években Washingtonban és Bécsben dolgozott, majd 1970-ben Buenos Airesbe költözött, ahol a következő évben segített véget vetni egy repülőgép-eltérítési ügynek. Polgar személyesen tárgyalt a gép fedélzetén az eltérítővel.
1971 végén Ázsiába vezényelték, ahol 1972-től átvette a saigoni posztot. Az amerikai csapatok 1973-ban, a párizsi békeegyezmények értelmében kivonultak Vietnamból. Washington abban bízott, hogy egy kis létszámú katonai erővel, több mint félezer CIA-ügynökkel és amerikai pénzügyi támogatással fenn tudja tartani Dél-Vietnam függetlenségét.
1975-ben azonban - Richard Nixon elnök 1974-ben kénytelen volt lemondani a Watergate-botrány miatt - az anyagi támogatás megcsappant, az észak-vietnamiak pedig nagyszabású támadást indítottak Dél ellen. Április 29-én ostrom alá vették Saigont. Több ezer dél-vietnamit, akiknek az amerikaiak megígérték, hogy evakuálják őket, nem sikerült kimenekíteni.
Thomas Polgar, akinek vezető szerepe volt az evakuáció szervezésében, még mielőtt megsemmisítette volna a CIA távírógépét, ezt az utolsó jelentést küldte: "Ez lesz az utolsó üzenet a saigoni állomáshelyről. Ez hosszú és kemény küzdelem volt és vesztettünk. Ez a tapasztalat, amely egyedülálló az Egyesült Államok történelmében, nem jelenti szükségszerűen azt, hogy az Egyesült Államok lemondott volna arról, hogy világhatalom legyen. A vereség súlyossága és annak körülményei ugyanakkor, úgy tűnik, a fukar félintézkedések politikájának felülbírálására szólítanak fel, amely olyannyira jellemezte az itteni szerepvállalásunkat, annak ellenére, hogy olyan élőerőt és erőforrásokat kötöttünk le itt, amelyek kétségkívül nagyvonalúak voltak. Bízzunk benne, hogy nem lesz egy újabb vietnami tapasztalatunk és hogy megtanultuk a leckénket. Saigon kijelentkezik." 1975. május 1-jén, hajnali 4 óra 40 perckor szállt fel egy Saigonból induló helikopterre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap