Könyv a világ magyar igazairól
2009. november 29. 17:14 MTI
Az áldozatok mellett legyen azoknak is emlékfala Magyarországon, akik zsidó embereket mentettek a holokauszt idején; a majdani felavatáson a magyar és az izraeli kormány is képviseltesse magát - kezdeményezte Karsai László történész, a Szegedi Tudományegyetem tanára A világ igazai Magyarországon a második világháború alatt című könyv bemutatóján.
Korábban
A Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében tartott ünnepségen a professzor rámutatott: 2008 végéig 725-en kapták meg a Világ igaza kitüntetést Magyarországról, világviszonylatban pedig 22 ezren részesültek a díjban. Sokszor egy-egy zsidó ember megmentéséhez egész lakóközösségek összefogása kellett, az üldözöttek sokszor nem mertek, vagy nem akartak elmenekülni, nem is próbáltak ellenállni - mondta.
A Balassi Kiadó és a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet közös kiadásában megjelent könyv előszavát író történész közölte: Hollandiában a mintegy 140 ezerből hozzávetőleg 100 ezer zsidó embert gyilkoltak meg, az életmentésért pedig 4947 Világ Igaza díjat osztottak ki. Franciaország 350 ezres zsidóságának háromnegyede túlélte a vészkorszakot, ami köszönhető volt egyrészt Pétain marsall vonakodásának, hogy kiszolgáltassa őket, másrészt annak, hogy sokan közreműködtek az életveszélyben lévők védelmében. Közülük tavaly év végéig 2991-ben részesültek a Jad Vasem Intézet kitüntetésében.
Molnár Judit történész, a Holokauszt Emlékközpont főtanácsadója arról beszélt, hogy a holokauszt idején ezrével érkeztek az illetékes hivatalokba lakásigénylések, amelyeket a zsidó emberektől elkobzott ingatlanokra jelentettek be. A könyvre utalva ugyanakkor megjegyezte, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből kerültek ki azok, akik mentették az üldözötteket, akár saját életük veszélyeztetése árán is.
A kötetben is szereplő embermentők között megemlítette Márton Áron gyulafehérvári katolikus püspököt, Sztehlo Gábor evangélikus lelkészt és Novák Istvánt, aki egy Sátoraljaújhely közelében lévő kis faluban öt munkaszolgálatost rejtett el - közöttük volt Randolph L. Braham is, aki később történészként a holokauszt legismertebb kutatója lett.
A Világ igazai Magyarországon a második világháború alatt. Szerk.: Frojimovics Kinga, Molnár Judit. A Balassi Kiadó és a Yad Vashem közös kiadása, 2009, 524 oldal
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap