Gímszarvashúst evett utoljára a rézkori jégember

A kutatónak mintegy 35 féle pollent sikerült azonosítania az épségben megőrződött, mumifikálódott gleccserember gyomrában, és azok alapján nagyjából azt is fel tudta térképezni, hogy merre járhatott Ötzi közvetlenül azelőtt, hogy a mai osztrák-olasz határvidéken emelkedő hegyekben, az Ötz-völgyi-Alpokban kilehelte a lelkét.

A hausjablochi gleccserbe fagyott tetemet 1991-ben találta meg egy nürnbergi kiránduló házaspár, Erika és Helmut Simon. Akkor még nem tudták, hogy milyen szenzációs leletre bukkantak. Először azt hitték, hogy csupán néhány száz éves lehet, később azonban a tudományos-törvényszéki vizsgálatok nyomán kiderült, hogy az ősi vadász a neolit korszakban, i.e. 3300 körül élt.

Klaus Oeggl a gyomorban talált mogyoró- és nyírvirágpor-maradványok alapján úgy véli, hogy Ötzi életének utolsó napját az 1200 méter magasan fekvő falujában kezdhette. Később útnak eredt, és felmászott az erdőségek határvonaláig, úgy 2500 méter magasságba: erről tanúskodnak a luc- és erdeifenyő-pollenek. Valószínűleg ott vették üldözőbe ellenségei. Ötzi menekülni próbált. Talán abban bízott, hogy az Ötz-völgy (Ötztal) csúcsai között egérutat nyerhet. Falatozott a magával hozott, mohába "csomagolt" gímszarvashúsból. Kevéssel utána azonban utolérték az üldözői, és a jégember sorsa megpecsételődött.

Az innsbrucki botanikus azt mondja, hogy vizsgálódásaira támaszkodva pontosan képes megjelölni az évszakot is, amikor a rézkori újkőkorszaki bűntény lejátszódott: tavasszal történt, mert a pollenek zömmel korán virágzó növényekből származnak. Mindmáig vita tárgyát képezi egyébként, végül is hogyan halt meg a gleccsermúmiaként is emlegett, 160 centiméteres vadász. Azt biztosra veszik, hogy a "Homo tirolensis" körülbelül 47 éves korában vesztette életét, ami az akkori viszonyokat tekintve egyenesen matuzsálemi kornak mondható.

Olasz és svájci tudósok tavaly azt állították, hogy Ötzi hátulról és kissé alulról, hátába kapott egy nagy erővel kilőtt nyílvesszőt, amelynek hegye 13 milliméter hosszan felszakított egy verőeret. Vér ömlött a környező testszövetekbe, és persze a sebből is vér patakzott, Ötzi pedig még aznap belehalt sebesülésébe: egyszerűen elvérzett. A kutatók a legfejlettebb technikával, egyebek közt számítógépes tomográffal (CT), többdimenziós képet alkotó röntgennel dolgoztak.

Két hónappal rá Andreas Lippert régész és bolzanói segítő azzal az elmélettel rukkoltak elő, hogy a rézkori vadász utolsó percei sokkal drámaibbak lehettek, mint korábban feltételezték. Szerintük a nyíl csak védekezésre képtelenné tette, de nem ölte meg. Egy szemből kapott ütés terítette le, feje sziklához csapódott, és az végzett vele - állítják a kutatók, akiknek a tanulmánya egy német szaklapban jelent meg.

Bárhogy történt is, a lényeg, hogy Ötzi legyengülten, bordatörésekkel, nyílvesszőtől eltalálva fagyott bele a gleccser jegébe. Ruházata fűvel töltött, medvebőrből készült cipő, sapka és szőrmekabát volt. Fejszét, íjat és nyílvesszőt vitt magával. A tudósok egyebek között érelmeszesedést állapítottak meg nála. Ízületi bajok kínozhatták, és ostorgiliszta is élősködött beleiben; hasmenése lehetett, tüdeje pedig elfeketedett a nyílt tüzektől. Rosszak voltak a fogai is.

Az Innsbruckban elvégzett hosszas, egyebek között génpróbákra támaszkodó vizsgálatok után végül 1998-ban az olaszországi Bolzanóba vitték a jégembert, ahol azóta egy speciális hűtőládában fekszik a Régészeti Múzeumban.

(Múlt-kor/MTI)