A Napóleon elleni harcra emlékeznek a spanyolok

Arrogáns angol vezette a spanyol gerillákat

A felkelők egy része egyáltalán nem a hazáért és a szabadságért harcolt. Sokan a korrupt monarchia és az arisztokrata földesurak, nem pedig a franciák ellen fogtak fegyvert, és voltak köztük katonaszökevények, banditák és kalandorok is. Ronald Fraser, angol történész szerint a népi ellenállás mindenképpen döntő jelentőségű volt abban, hogy a spanyolok ilyen sokáig kitartottak, miközben a Napóleon által megszállt többi országban az ellenállás csupán regionális probléma maradt.

A spanyolok kezdettől fogva gyűlölték a betolakodókat. A franciák tiszteletlenül bántak asszonyaikkal, és a templomokban nem vették le a kalapjukat, ami mélyen sértette a spanyolok büszkeségét. A franciák elleni atrocitások, mint pl. az üzenetek, élelem és lovak ellopása, valamint váltságdíjért való emberrablás, már akkor elkezdődtek, amikor a franciák először spanyol földre léptek.

1809 után Napóleon újabb csapatokat küldött Spanyolországba, hogy megerősítse a franciák helyzetét. Wellington pedig a portugál határhoz vonult, és hosszabb hadműveletekre rendezkedett be. A kezdeti spanyol sikerek után egymást követték a vereségek. Sokan dezertáltak, és a gerillákhoz csatlakoztak, hogy elmeneküljenek tehetségtelen és kegyetlen parancsnokaiktól. "A gerillaharc felerősítette a vidéken amúgy is meglévő ellenállási kedvet. Ez volt az egyetlen harcmodor, amely képessé tette a gyengéket az erősek elleni küzdelemre. A gerillák a falusiak rokonai és barátai voltak, akik hozzá voltak szokva a szervezett harchoz. A népfelkelést a francia hadsereg büntető adói is táplálták, amelyek állandóan az elnyomásra emlékeztettek" - írta Fraser a "Nemzet fegyverben" című kiállítás katalógusában.

A gerillák között voltak olyanok is, akik nem az elnyomott rétegekből kerültek ki. A nemrég megjelent "De Guerrillero a General" (Gerillából tábornok) című könyv Francisco de Longa életét meséli el. A baszk származású kovács és csapata Wellingtonnal és Gabriel Mendizabal, spanyol tábornokkal együttműködve fontos szerepet játszott a szövetségesek 1813. júniusi győzelmében Vitoriánál. Longa parancsnoksága alatt több ezer felkelő harcolt a Kantábriai hegyekben négy éven át, mielőtt részesei lehettek a győzelmes csatának. Longát tábornokká, majd tábornaggyá léptették elő. Jose Pardo de Santayana, a könyv szerzője, azt hangsúlyozza, hogy a gerillák nélkül nem lehetett volna legyőzni a franciákat.

A spanyolországi háborúról rengeteg írásos dokumentum maradt fenn: levelek, amelyekben a gyalogos katonák részletesen beszámolnak nélkülözéseikről és győzelmeikről. Gyakran panaszkodnak az élelemhiány, a rettenetes hideg, eső és sár miatt. C. S. Forester 1933-as "Az ágyú" című regényében spanyol hazafiakat mutat be, akik hősies erőfeszítések árán átvisznek egy ágyút a spanyol hegyeken. A könyvből 1957-ben Cary Grant, Sofia Loren és Frank Sinatra főszereplésével film is készült Büszkeség és szenvedély címmel. Forester ihlette Bernard Cornwell könyvsorozatát is, amelyben az író Wellington egyik katonája, Richard Sharpe kalandjait meséli el. A történetből TV-sorozat készül Sean Bean főszereplésével.

Wellington sikereit valóban segítették a spanyol gerillák, de a hagyományos hadviselés tökéletes ismerete volt az, amivel sikerült kivívnia a győzelmet Napóleon hatalmas létszámfölényben lévő hadserege ellen: csupán 70 ezer angol katona harcolt 300 ezer francia ellen. Bravúrja elhomályosította a spanyol birodalmat, megalázta a franciákat és megerősítette Anglia hatalmi pozícióját. Angliában hősként tekintenek rá, annak ellenére, hogy minden vonzerőnek híján volt, hivalkodó és hencegő emberként ismerték. A félénkség, arrogancia és arisztokratikus büszkeség keveréke hideg és távolságtartó légkört teremtett körülötte. Nagy igazságtalanságok elkövetésére is képes volt.

"Kudarcaira gyakran keresett bűnbakot, akit akasztással, korbácsolással vagy nyilvános fenyítéssel büntetett. Megvetette a demokráciát és a politikai haladást. De még hiányosságai sem fedhetik el azt a tényt, hogy katonai zseni volt. Hideg modora lehetővé tette, hogy mindig az ellenség előtt járjon. Spanyol szövetségesei gyakran felbőszítették, de végül elismerte, hogy ők voltak a legjobbak, akikkel együtt harcolt" - mondta Esdaile professzor.

Az angolok és a spanyolok egyaránt nemzeti büszkeséggel tekintenek történelmük ezen epizódjára, és így természetes, hogy az évfordulón is mindkét nép saját szerepét állítja előtérbe. 

1. Vérontás első kézből
2. Arrogáns angol vezette a spanyol gerillákat