Hazatalált a cseh méhészek levele
2008. január 31. 17:00
Majdnem egy évszázad elteltével érkezett meg a címzetthez egy postai küldemény Csehországban. A levelet még az Osztrák-Magyar Monarchia idején adták postára.
Korábban
"Tisztelettel megkérjük az urakat, hogy méltóztassanak nekünk megküldeni néhány adatot a helyi méhészetről" - áll a levélben, amely tartalmazza a konkrét kérdéseket is. Josef Krejcí, a Tartományi Statisztikai Iroda igazgatóhelyettese a kért adatokat azonban már sosem kapja meg.
Az érdekes és értékes levelet a helyi múzeum azonnal bejegyeztette. Másolata a méhészegylet új krónikájába került, mert a korábbiaknak a II. világháború idején sajnálatosan nyoma veszett. "Számunkra ez egy nagyon fontos dokumentum, amely arra ösztönöz, hogy még jobban tiszteljük elődeinket, s törődjünk múltunkkal" - mondta újságíróknak Rudolf Zábraha, a Ceská Skalice-i méhészegylet elnöke.
A közgyűlés ugyanakkor úgy döntött: ők is írnak egy levelet, amelyben röviden felvázolják a helyi méhészet mai helyzetét és üzenetet fogalmaznak meg utódaiknak. A levelet beragasztották a krónikába, ezzal a megjegyzéssel: felnyitni 2108 januárjában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap