Egymillió dollárt ért a kukában talált festmény
2007. november 25. 13:00
Több mint egymillió dollárt (175 millió forint) ért el a Sotheby's aukciós cég New York-i árverésén egy festmény, amelyet az amerikai metropolisz szemetes zsákjai között találtak meg négy évvel ezelőtt.
Korábban
A Sotheby's egyik szakértője, August Uribe, 20 éve kereste a festményt. Ő javasolta 2005-ben a PBS amerikai tévécsatorna műsorában egy, az eltűnt remekművekről szóló adás szerkesztőinek, hogy mutassanak be egy fotót Tamayo képéről, amely aztán a műsor honlapjának illusztrációja lett.
Mrs. Gibson, aki saját bevallása szerint semmit sem ért a kortárs művészethez, a felhívás közzététele után jött rá a "Tamayo" aláírás jelentőségére és két évvel később kapcsolatba lépett Uribével. A festményt visszaadták tulajdonosainak, akik eladása mellett döntöttek. Így vált a keddi árverés egyik legsikeresebb darabjává Tamayo műve.
A latin-amerikai műalkotások aukcióján, akárcsak egy nappal korábban a Christie's árverésén, Fernando Botero művei iránt volt a legnagyobb az érdeklődés: a kolumbiai művész Ebéd a fűben című festménye 1,32 millió dollárért kelt el, és 993 ezer dollárt adtak egy szobráért is, de az egykor Mexikóban élt spanyol szürrealista festőnő, Remedios Varos A hölgyek öröme című képe is 881 ezer dollárt ért új tulajdonosának.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Ókor
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- A római nép rajongott érte, a filozófusok megvetették a véres gladiátorjátékokat
- Még a nevét is el akarták törölni a vallásreformer fáraónak
- Az örök élet elnyerésének esélyét növelte a luxuscikknek számító Halottak Könyve
- Évtizedek óta zajlik Komáromban a római katonai és polgárváros feltárása
- Az erényes római nő megtestesítőjeként tekintettek Corneliára, a Gracchusok anyjára
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap