Tudományos szenzációt rejthet az azték kripta
2007. augusztus 6. 12:00
A mexikói régészek speciális földradar használatával találták meg egy korábban kiásott kőlap alatt a Kolumbusz érkezése idején uralkodó Ahuizotl császár földalatti sírkamráját.
Korábban
A felfedezés egyedülálló betekintést biztosíthat az azték civilizációba annak fénypontján. Ahuizotl császár (1486-1502) ugyanis igazi birodalmat hozott létre a korábbi területek Guatemaláig történő kiterjesztésével, és egyben ő volt a spanyolok érkezése előtti utolsó, méltó módon eltemetett uralkodó is.
A spanyol papok korabeli feljegyzések azt örökítették meg, hogy ezen a helyen hamvasztották el és temették el az azték uralkodókat. A hasonló sírok közül azonban még egyet sem találtak, mert a spanyolok az új várost az azték szertartási központ tetejére építették, olyan történelmi épületegyütteseket emelve, amelyeket ma már örökségvédelmi értékük miatt nem lehet megbolygatni. Az egyik épület azonban 1985-ben egy földrengés során olyan súlyosan megrongálódott, hogy azt le kellett bontani, és ez első alkalommal nyújtott lehetőséget a régészeknek a terület átvizsgálására.
Leonardo Lopez Lujan, a projektet vezető régész szerint nagyon lassan ásnak, mert hatalmas felelősség nehezedik rájuk, és mindent fel akarnak jegyezni. Szerinte ez egy teljesen új helyzet a kutatók számára, és még nem tudják pontosan, hogy mi vár rájuk a kamrában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.