Felelevenítették az ír koronaékszerek ellopását

A gyanúsított főherold

1783-ban Írországban a Térdszalagrend helyi megfelelőjeként hozták létre a Szent Patrik rendet, amelynek ékszereire komolyan vigyáztak. A kincseket azonban 1903-ban az írországi brit uralom központjának számító dublini kastély könyvtárába szállították át, ahol egy jóval kisebb trezorba helyezték el azokat. A kulcsokat Sir Arthur Vicars főherold őrizte.

1907. július 6-án aztán, alig négy nappal VII. Edvárd és Alexandra királyné látogatása előtt azt vették észre, hogy a széfet kinyitották, és a kincseknek - Vicars anyjának ékszereivel együtt - nyoma veszett. Az ügyet az tette különösen gyanússá, hogy a széfet a főherold kulcsaival nyitották ki, éppen ezért nem volt meglepő, hogy ő lett az első számú gyanúsított.

Az ügyben a dublini rendőrség kezdett nyomozást, majd egy külön testületet állítottak fel a tanúk kihallgatására. A lapok hamarosan különféle találgatásokkal álltak elő, mondván a lopással csak egy sokkal nagyobb botrányt akartak elkendőzni, amely a vezető körökben meglévő homoszexuális orgiákat leplezte volna le. Bár igen nagy nyomás alá került, Vicars elutasította, hogy lemondjon, és helyettesét, Francis Schakletont (a sarki felfedező, Ernest testvérét) vádolta meg a lopásokkal. Shackletont azonban felmentette a bizottság, míg Vicars-t az őrzési hiányosságok miatt elmarasztalták.

Vicars szerint bűnbakot csináltak belőle, és hátralévő éveit magányosan és visszavonulva töltötte. 1921. április 14-én aztán egy felfegyverzett IRA egység a Kilmorna kastélyba vitte őt, ahol falhoz állították, majd lelőtték. Végakaratában mindvégig az ír kormányt és VII. Edvárdot hibáztatta, mert azok szerinte szándékosan tették lehetetlenné a valódi tettes megtalálását. Az ügy érzékenysége miatt a korábban zárolt végakaratot csak 1976-ban nyitották meg a kutatók előtt. Érdekes adalék lehet, hogy Shackletont nem sokkal később, 1913-ban csalás és sikkasztás vádjával elítélték, és börtönbe került.

Az ékszerek soha nem kerültek elő, ám a velük kapcsolatos városi legendák igen népszerűek: egyesek szerint Írországban rejtették el azokat, míg mások Angliára gyanakodnak, vagy arra, hogy egy tehetős gyűjtőhöz kerülhettek. Susan Hood kutató szerint azonban lehetséges, hogy az ékszerek már nem is léteznek, mert a lopás után feldarabolhatták azokat, ugyanis egyben igen nehéz lett volna eladni őket.