Ókori zsidó hétköznapok a virtuális Kumránban

Erőd, villa, közösségi központ

A két kutató azt állítja, hogy a mintegy 1800 négyzetméter alapterületű, kétemeletes építmény négyemeletes tornyával és 300 négyzetméteres udvarával nem olyan a formában lehetett egy vallási közösség otthona, ahogy azt az első ásatásokat vezető Roland de Vaux, francia dominikánus pap gondolta. De Vaux ugyanis úgy vélte, hogy a tekercsekben magukat `yahadnak` nevező eredeti lakók az esszénusok voltak. Elméletének középpontjában a közösségi étkezőcsarnok áll, amelyről a tekercsek részletes leírást adnak. Cargill és Schniedewind szerint azonban a korai ásatások ugyan rengeteg edényt felszínre hoztak, az étkező azonban mégsem volt az eredeti építmény része. `Amikor az étkezőt a modellünkbe helyeztük, rájöttünk, hogy csak később toldották az épülethez. Csak az eredeti építmény déli oldalához illik` - mondja Cargill.

Ha a területen erődítmény állt, ahol kevesebben éltek, mint egy zsidó vallási településen, akkor a lakosok valahol máshol étkezhettek, talán az udvaron, ahol kemencéket ástak ki. A 100 négyzetméteres scriptoriumról (ahol a tekercseket készítették) pedig például sokáig azt hitték, hogy a vallási közösség központja volt, de a helység elhelyezkedése és vékony falai inkább arra utalnak, hogy azt is csak később építették az épülethez.

De ha Kumránt eredetileg nem is közösségi élet céljára tervezték, fejlődése során nem csupán erődként használták. Norman Golb, a Chicagói Egyetem professzora 1996-ban írt cikkében amellett érvelt, hogy az építmény mindig is erőd lehetett. Az UCLA kutatói viszont úgy vélik, hogy az építmény eredeti részei, a négyemeletes torony és a két másik oldalon kialakított mély árok valóban erődre utalnak, de a melléképületek elhelyezkedése és a hozzátoldások inkább lelki, elmélkedő életre utalnak.

A kutatók például rekonstruálni tudtak egy hatalmas, a területen végigfolyó vízrendszert, amelyből feltöltötték a 10 rituális fürdőt, amelyet a fazekasok használtak, és amely ellátta vízzel a lakosokat, állatokat és növényeket. Ezen kívül a terület északnyugati oldalán csak egy alacsony fal védte a mezőgazdasági célra használt földeket, ami nem igazán jellemző egy erődre.

Cargill és Schniedewind "szintetikus" elméletét Jean-Baptiste Humbert francia régész feltételezése ihlette. Humbert 2002-ben kiadott könyvében azt állítja, hogy Kumránt először valószínűleg egy jómódú jeruzsálemi család nyaralójaként építették, aztán elnéptelenedett, míg végül i.sz. első században újra benépesítették. Humbert is úgy vélte, hogy a terület utolsó lakói az esszénusok voltak. "Ez a magyarázat döntő lépés volt a helyes irányba. De a közösségi helyiségeket - az étkezőt, a scriptoriumot és a fazekasműhelyeket - nagyobb emberi közösség számára építették, nem csupán egy jómódú családnak a sivatag közepén. Az építmény közösségi központként szolgált, amelynek lakói önellátóak voltak."

A többi tudóshoz hasonlóan Cargill és Schniedewind is úgy véli, hogy a közös tulajdon elvét valló esszénusok minden vagyonukat, így az ott talált tekercsek 70%-át is Kumránba vihették. Úgy gondolják, hogy a tekercsek fennmaradó 30%-ában leírt yahad csoport az esszénusokat takarja, és hogy ők írták a Kumránban összeállított szövegeket, amelyek a Júdeai sivatagban folyó közösségi életet örökítették meg. Az UCLA kutatói szerint az esszénusok a római katonák támadásától tartva pakolták a tekercseiket cserépkorsókba, és rejtették el a Kumrán közelében lévő barlangokban.

1. Mindenből egy kicsit
2. Erőd, villa, közösségi központ