Hazatért Egyiptomba Ramszesz haja
2007. április 12. 11:45
A 30 évvel ezelőtt Franciaországban ellopott és nemrég az interneten eladásra kínált fáraóhaj végre hazatért Egyiptomba.
Korábban
A barna hajmaradványokat vászondarabok és a II. Ramszesz illetve fia, Merneptah mumifikálásakor használt eszközök szomszédságában állították ki. A haj végleges helye Ramszesz múmiája mellett lesz majd. A hazatért darabokat az egyiptomi kulturális miniszter, Hoszni Faruk és az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának vezetője, Zahi Hawass mutatta be a sajtónak.
A sikeres beavatkozás után a relikvia visszakerült a Kairói Múzeumba. A harminc évvel ezelőtti út - melynek során Franciaország államfőnek kijáró tisztelettel fogadta a 3200 éves múmiát - volt az első és egyetlen alkalom, hogy II. Ramszesz elhagyta hazáját.
Hawass szinte mindent visszakövetel: ilyen az eddig sikertelenül hazavárt rosette-i kő, amely a British Museum tulajdona, és Nofertiti büsztje, amely a berlini Egyiptomi Múzeumban látható. Emellett szinte a világ minden múzeumával arról tárgyalnak, hogy miként kerülhetnének haza az elvitt műtárgyak. Az egyiptomi hatóságok szerint ugyanis ha csak egy ország visszaadja a követelt tárgyakat, akkor a többi biztosan követi majd a példát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap