Összeférhetetlen tudós volt a gravitációs elmélet atyja
2007. április 2. 17:45
Korábban
Aki az emberi nemet szellemével felülmúlta
1669-ben Isaac Barrow matematikus, fizikus utódjaként kinevezték professzornak Cambridge-be. Optikát tanított és vizsgálta a fénytörés jelenségét, kísérletei nyomán felfedezte, hogy az eredetileg összetett fehér fényt a prizma alkotóelemeire bontja szét, egy másik prizma pedig újra össze tudja állítani fehér fénnyé. Bebizonyította azt is, hogy ha a fény szétszóródik, akkor is ugyanolyan színű marad, tehát nem a tárgyak hozzák létre a színeket, hanem visszatükrözik a már színes fényt.Mégis 1684-ben, Edmund Halley bíztatására belefogott a Principia mathematica philosohiae naturalis megírásába, melyet sokan a tudománytörténet, sőt az egyetemes emberi történet legnagyobb alkotásának tartanak. A könyvet mindössze 17 hónap alatt írta, hogy feleletet adjon az égi-mechanika kérdéseire, s megmagyarázza az "égi jelenségek összességét azzal az egyetlen feltevéssel, hogy a gravitáció a Nap közepe felé hat a távolság négyzetével fordított arányban". A tudós 1692-93-ban súlyos idegösszeomlást kapott, melyből lassan felépült ugyan, s szellemi képességeit is visszanyerte, de élete hátralevő 35 évében már nem volt több jelentős felfedezése.
William Blake festményén |
Newton 85 évet élt, tisztelettől övezve, a királynő 1705-ben lovaggá ütötte, ettől kezdve kijárt neki a Sir megszólítás. A Westminster apátságban temették el Londonban, szobra előtt ez áll: "Newton, aki az emberi nemet szellemével felülmúlta."
(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Weberné Zsikai Mária, Sajtóadatbank)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix 2024.09.18.
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence 2024.09.18.