Megszületett Zelk Zoltán költő
2004. szeptember 13. 12:06
Érmihályfalván látta meg a napcilágot. 1925-től jelentek meg expresszionista szabadversei Kassák Lajos lapjaiban, a akkor költözött Budapestre. Alkalmi munkákat vállalt. A Magyarországi Szocialista Munkáspárt tagjaként letartóztatták, kitoloncolták Romániába, de hazaszökött. Akkori verseiben formailag a Nyugat ízlésvilágához közelített. 1936-1942 között írt verseit A lélek panaszaiból címmel gyűjtötte össze. 1945 tavaszától a Népszava munkatársa, majd az Atheneum kiadó lektora volt. 1948 és 1953 között elkötelezetten pártos költő volt (A hűség és a hála éneke, A nép szívében). Később világnézeti válságba sodródott, 1956-ban már tagja volt az Írószövetség forradalmi csoportjának. Ezért 1957-ben bebörtönözték, de 1958-ban amnesztiát kapott. A Tűzből mentett hegedű című kötetében többek között halott feleségét siratta el (Sirály). 1964-től karcolatokat, jegyzeteket, tárcákat is publikált. Gyermekversei és verses meséi a műfaj termékeny és népszerű művelői közé emelték. Több kötet szépprózát is írt. Kossuth-díjjal 1949-ben és 1954-ben, József Attila-díjjal 1951-ben és 1974-ben tüntették ki. Budapesten hunyt el 1981. április 23-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2022
- Lacikonyhák és társaik
- A gumigyártás és árnyoldalai
- A spanyol polgárháború külföldi önkéntesei
- A szabin nők közbelépése
- Hét híres fal
- Fugger Mária, a Pálffy család nagyasszonya
- Lajos Ágost és Marie Antoinette egybekelése
- A zalaújvári Festetics-kastély
- Horthy István és Edelsheim Gyulai Ilona esküvője
- Amíg meg nem küldték unokája levágott fülét, nem fizetett váltságdíjat a Getty család feje 09:51
- Szokatlanul enyhe ítéletet kaptak a frankhamisítók 09:05
- Hány aranyvonatot indítottak a németek 1945-ben Magyarországról? tegnap
- 10 tény a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombákról tegnap
- Legjobb hegedűinek nevet is adott a legendás hangszerkészítő, Antonio Stradivari tegnap
- Nixon is szervezett randevút Gábor Zsazsának tegnap
- A szíriai polgárháború és az orosz–ukrán háború hatása Magyarország nemzetbiztonságára tegnap
- Háború a diáklányok szemszögéből tegnap