A hőmérséklet névadója: 305 éve született Anders Celsius
2006. november 27. 13:15
Háromszázöt éve, 1701. november 27-én született Uppsalában Anders Celsius svéd fizikus és csillagász, a ma használatos hőmérsékleti skála névadója.
Korábban
A svéd felvilágosodás polihisztora
Mindkét nagyapja és apja is az uppsalai egyetem professzora volt, ő is itt tanult és örökükbe lépve maga is a csillagászat professzora lett. 1730-tól az összes fontosabb európai csillagvizsgálót végiglátogatta, hazatérve 1741-ben ő építtette az uppsalai obszervatóriumot. 1736-ban részt vett abban az expedícióban, amely Lappföldön, a sarkkör közelében megmérte a délkör egy darabját. Ugyanekkor Peruban, az Egyenlítő közelében is végrehajtották ezt a műveletet, s az eredmények összehasonlítása igazolta Newton elméletét, amely szerint a Föld ellipszoid alakú, s a sarkok tájékán valamivel lapultabb.Celsius ötlete, amelyet 1742-ben ismertetett a Svéd Akadémián tartott előadásában, leegyszerűsítette a hőmérsékletmérést és a kapcsolódó számításokat. (Ő különben még a forráspontot jelölte 0-val, s a fagyáspontot 100-zal, a két számot 1750-ben Stromer svéd tudós cserélte fel.) Az abszolút hőmérséklet fogalmát William Thomson (lord Kelvin) vezette be 1851-ben. Ennek 0 pontja a legalacsonyabb hőmérséklet (azaz mínusz 273,15 fok), amelyen a molekulák hőrezgése teljesen megszűnik, fokbeosztása megegyezik a Celsius-skáláéval.
A hőmérséklet mérése 1592-ben Galilei berendezésével kezdődik, ezt azonban még a levegő nyomása is befolyásolta. Az első leforrasztott alkoholos hőmérőt II. Ferdinánd toszkán nagyherceg alkotta meg. A hőmérsékleti skálát először Fahrenheit állította fel 1714-ben, ezt az Egyesült Államokban ma is használják. Ennek 0 pontja a szalmiáksó vizes oldatának fagyáspontja (-32 celsius fok), a felső alappont a víz forráspontja, amelyet 212 foknak határozott meg. René de Réaumur 1730-ban készített víz-borszesz hőmérőjén a fagyás- és forráspont közti hőmérséklet-különbséget 80 fokra osztotta, de ezt a skálát csak Francia- és Olaszországban használták. |
Két fontosabb műve: Értekezés a Nap és a Föld közti távolság meghatározásának újabb módszeréről (1730) és Értekezés a Föld alakjának meghatározására Franciaországban végzett megfigyelésekről (1738). Jelentős tudományos munkássága ellenére nevét hallva azóta is szinte mindenkinek az jut csak eszébe, hogyan öltözzön aznap. Anders Celsius 1744. április 25-én halt meg tüdővész következtében, Uppsalában.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap