A Kennedyek anyja Hruscsovval és Castróval levelezett
2006. október 11. 12:30
Rose Kennedy levélben kért baráti szívességet Nyikita Hruscsovtól 1962-ben. A Kennedy fiúk ezután már csak arról próbálták anyjukat lebeszélni, hogy levelet írjon Fidel Castrónak is.
Korábban
1962-ben a kubai rakétaválság idején, a hidegháború egyik csúcspontján Rose Kennedy átnyúlt az elnök feje felett és levelet írt Nyikita Hruscsovnak. A levélben azt kérte a főtitkártól, hogy dedikálja neki azt a képet, amelyen ő és Jack látható legutóbbi találkozásukkor. Hruscsov kedvesen válaszolt neki, és barátságáról biztosította az elnök anyját.
|
Rose és gyerekei 1922-ben: Eunice, Kathleen, Rosemary, Jack és Joe Jr. |
A levélváltásra Rose Fiztgerald Kennedy hagyatékának másfél hete kiállított részében, 250 doboznyi levél között bukkantak rá a bostoni John F. Kennedy Elnöki Könyvtárban. A kutatók szerint a hagyatékból kiderül, hogy az emberek még ma is alig ismerik az igazi Rose Kennedy-t.
|
Kampány közben, a bal szélen Jack |
A levelekből kiderül, hogy sokszor nyúlt bele fiai leveleibe, jegyzeteibe, még akkor is, amikor azok már felelős pozíciót töltöttek be.
A gyűjtemény talán legszomorúbb részét pedig azok a levelek jelentik, amikor fiai meggyilkolását próbálja feldolgozni.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban tegnap
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről tegnap
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát tegnap
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban tegnap
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút tegnap
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején tegnap
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget tegnap
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település tegnap














