Film a nógrádi zsidók deportálásáról
2006. május 19. 17:15
Egyórás film készült a nógrádi zsidók deportálásáról, amelyet most eljuttattak a megye általános és középiskoláiba - írta a Népszabadság.
A balassagyarmati Zsidó Múzeum újra megnyitásával egy napon küldték ki az összes nógrádi iskolába a Soá napja című dokumentumfilmet, amely a Nógrád megyei zsidóság deportálását dolgozza fel 65 percben. A film rendezője, Bárány László elmondta: sok film született már a holokausztról, ám azok nem adhattak tankönyvszerű ismeretet egy-egy térség helytörténelméről, ahogy fogalmazott, `a nácizmus intim megnyilvánulásairól`.
Bárány László öt évvel ezelőtt kezdte a forgatást: az ország minden megyéjében túlélőket keresett, és dokumentumokat gyűjtött a filmjeihez. Eddig a Veszprém, a Vas és a Tolna megyei zsidóság deportálásáról szóló filmjét mutatta be, a nógrádi mellett azonban elkészült már a hajdúsági zsidók pusztulását bemutató munkája is. A film forgatásához elsősorban a Magyar Mozgókép Közalapítvány nyújtott támogatást, de a Holland Királyság budapesti nagykövetségének és számos kisebb alapítványnak is köszönhető, hogy az alkotást DVD-n és kazettán ingyen az iskolák rendelkezésére tudják bocsátani. A szerző elmondta: elsősorban a nyolcadik osztályos és a középiskolás diákoknak szánta filmjét.
A teljes cikk a Népszabadságban
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.