Megszületett XVI. Károly Gusztáv svéd király
2004. szeptember 13. 12:06
A Bernadotte-dinasztia hetedik királya Stockholmban látta meg a napvilágot. A Bernadotte-ház alapítója Baptiste Bernadotte, Bonaparte Napóleon tábornoka volt. Károly Gusztáv már négy éves korában trónörökös volt (édesapja Koppenhága közelében 1947-ben repülőgép- szerencsétlenségben vesztette életét). A középiskolai tanulmányok elvégzése után két és fél éven át szolgált a svéd hadseregben, mindegyik haderőnemnél, de leginkább a haditengerészet vonzotta. Egyetemi oktatásának programját külön az ő számára állították össze: hallgatott történelmet, szociológiát, politikai tudományokat, közgazdaságtant az uppsalai, majd a stockholmi egyetemen, hogy minél sokoldalúbban megismerkedjék az ország tényleges helyzetével. Nagyapja halála után lépett trónra 27 évesen, 1973. szeptember 15-én a dinasztia legfiatalabb királyaként. 1976-ban feleségül vette a németországi Heidelbergből származó Sylvia Sommerlathot, egy német üzletember lányát, akivel a müncheni olimpián ismerkedett meg, ahol a több nyelven beszélő leány tolmácsként dolgozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.