Mozart fenéken billentésének története
2006. január 27. 08:00 Kállay Katalin
Az extravagáns zeneszerző szakítása a salzburgi érsekséggel igen viharos körülmények között zajlott.
Korábban
250 éve született Wolfgang Amadeus Mozart Mindössze 35 év adatott meg Mozartnak több mint hatszáz alkotásból álló zenei örökségének elkészítésére. Stílusának kialakulásában Bach legfiatalabb fiával kötött barátsága és közös csembaló-improvizációik mellett Haydnnal való vonósnégyesezései játszottak meghatározó szerepet. A kor legnagyobb zenei tehetségének életsorsára jellemző, hogy a salzburgi hercegérsek mocskolódásai miatt maga kérte elbocsátását, a Habsburg uralkodók pedig legjobb esetben is csak az udvari bálokra komponált tánczene miatt foglalkoztatták. |
Mozart szülőháza |
A helyzet Mozart számára tarthatatlanná vált, és egy feszült hangulatú kihallgatás után - a hercegérsek állítólag tisztségéhez és hivatásához méltatlan mocskolódások özönét zúdította rá - elbocsátását kérte. Ezt először visszautasították, de egy újabb kihallgatás során végleg és egyértelműen elbocsátották a salzburgi szolgálatból, és Karl Arco gróf, az érsek titkára, azzal siettette távozását, hogy fenéken billentette.
Mint írta: "...talán hercegérsekünk parancsára...fenékbe rúgtak...írásba kell adnom neki, hogy egy fenékbe rúgásra s ezenfelül néhány pofonra bizonyosan számíthat. Ha megsértett, meg is kell bosszulnom magamat."
A levelet persze sosem írta meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.